Még egy fekete nap Spanyolországban

2020. március 30., hétfő, Világfigyelő

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium tegnap. A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy nap során 838-an hunytak el. A járvány következtében eddig összesen 6528-an haltak meg. Az eddig azonosított fertőzöttek száma 78 ezer felett van, 6500-zal több, mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a vírus terjedésében lassulás figyelhető meg, mivel az esetszám napi növekedése mintegy kétezerrel kevesebb, mint két napja.

A minisztérium több mint 14 ezer gyógyult páciensről adott hírt, az elmúlt 24 órában 2424-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket. Az eddig kórházi ápolásra szorulók száma meghaladja a 43 ezret, egy nap alatt több mint 2700 új esetet kezeltek. A SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 megbetegedés miatt intenzív osztályra több mint 4907-en kerültek, 332-en szombat óta.

A dél-európai országban a járványügyi szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy több kórház intenzív osztálya teljesítőképessége határán van.

A spanyol fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben a legmagasabb a fertőzöttek száma, eddig több mint 22 ezren kapták el a kórt, a fertőzésbe 3082-en haltak bele. A régió intenzív ellátásának tehermentesítésére több, jelenleg kevesebb beteget ellátó tartomány egészségügyi felszereléseket, lélegeztetőkészülékeket ajánlott fel, köztük például Galícia, Murcia és Andalúzia.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

A spanyol kormány tegnapi rendkívüli ülésén további szigorításról döntött, hétfőtől két hétre leállnak a nem létfontosságú ágazatok. Pedro Sánchez miniszterelnök szombati bejelentésében hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy még tovább csökkentsék az emberek közötti érintkezést, és még többen otthon tudjanak maradni. A létfontosságú ágazatok közé tartozik például az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az áruszállítás, az áram-, gáz-, vízellátás, a gyógyszeripar, a telekommunikáció és a média is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2020-03-30: Sport - :

Sportvilág

Négy hónapig nem kapnak fizetést. A Juventus megegyezett játékosaival és edzőivel a kollektív fizetéscsökkentésben. A megállapodás szerint a keret tagjai márciusi, áprilisi, májusi és júniusi fizetésüket nem kapják meg, ezzel nagyjából 90 millió eurót spórolnak a klubnak a 2019–2020. pénzügyi évre.
2020-03-30: Világfigyelő - :

Visszatér az élet Vuhanba (Kína)

Enyhítettek a közlekedési korlátozásokon a közép-kínai Vuhanban a hétvégén, miután az új koronavírus terjedésének kiindulóhelyén az utóbbi tíz napban csupán egyetlen újabb fertőzöttet regisztráltak – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.