Megszaporodott a Kovásznára tartó hivatalos konvojok száma. Elöl rendőrautó, utána egy vagy több civil gépkocsi, a sort mindig a csendőrség járműve zárja. A menetoszlopokkal kapcsolatosan hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a város vezetőségétől – az önkormányzati vezetőknek megtiltották, hogy a vírusjárvánnyal kapcsolatosan nyilatkozzanak. Viszont az egyik bukaresti egyetem sajtónyilatkozata némiképp tisztázta a helyzetet, ennek alapján valószínűsíthető, hogy a konvojok őrzött karanténközpont(ok) felé haladnak, elszigetelésre kötelezett személyeket kísérnek Kovásznára a hatóságok.
Gyerő József polgármestert pénteken kérdeztük a konvojokról és ezeknek a járvánnyal való kapcsolatáról. Akkor épp egy piros színű, CV jelzésű autó érkezett Kovásznára hatósági felügyelet mellett. A polgármester sajnálattal mondta: a rendelkezések tiltják, hogy a koronavírus-járvány kapcsán nyilatkozzon.
Szombaton tették közzé a bukaresti Közgazdasági Egyetem (ASE) közleményét, melyben tudatják: részt vesznek a koronavírus-járvány elleni harcban, s ingyenesen a hatóságok rendelkezésére bocsátották kovásznai szakmai felkészítő központjuk épületét, az egyetem megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy növeljék „a COVID-19 vírusos betegek helyi ápolási kapacitását”. Azt is elmondták, a felkészítő központ épületében 15 szoba és két lakrész található, szállodai felszereltséggel, saját fürdővel. Ezen felül a konferencia- és előadótermek szintén átalakíthatóak a betegek elszállásolására, az épületben kiszolgáló-helyiségek – konyha, mosoda és más létesítmények is – vannak.
Gyerő Józsefet tegnap kérdeztük az egyetem közleményével kapcsolatosan. Újból hangsúlyozta: az ügyben nem tud nyilatkozni, ez meg van tiltva számukra (a polgármester Facebook-oldalán is megosztotta azt a Bukarestből érkezett, 21-én keltezett körlevelet, mely megtiltja a helyi közigazgatás képviselőinek azt, hogy a COVID-19 járvány kapcsán tájékoztassanak). Annyit mondott: a szabályozás szerint az országban az intézményesített karanténközpontokban nem kezelnek COVID-19 vírussal fertőzött pácienseket. Ezek a központok arra szolgálnak, hogy az Európa más országaiból – az úgynevezett piros zónákból – érkezetteket 14 napos elkülönítésbe helyezzék. A helyi önkormányzat saját hatáskörében végzi a munkát, ami meghaladja döntési lehetőségeiket, így nem tehetnek semmit – mondta a polgármester. Utóbbi mondatából következtethető, ha felsőbb szinten elrendelik kovásznai karanténközpontok beüzemelését, a város nem bírálhatja felül ezeket a döntéseket.
Kovásznán három héttel ezelőtt került szóba első alkalommal helyi karanténközpont létesítése. A sürgősségi esetek helyi bizottságában hangzott el: a Lőrincz Zsigmond Sípálya melletti menedékházat javasolják karanténközpontnak, elsősorban a helybéli, intézményesített elkülönítésre kényszerült személyek elszállásolására.
A fürdővárosban nagy a felháborodás, a kovásznai vonatkozású közösségi oldalak tele vannak aggódó vagy felháborodott bejegyzésekkel. Mindenki elítéli a hatóságok titkolózását, diktatúráról, oktalan hírzárlatról beszélnek. Az közösségi oldalon fellelhető információkból azt lehet kiolvasni, hogy Kovásznán eddig három ilyen, karhatalmi ellenőrzés alatt álló épületet azonosítottak a lakosok.