Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Otthon

2020. március 31., kedd, Jegyzet
Váry O. Péter

Józan ember betartja a „maradj otthon” kérést. Ez nem képezheti vita tárgyát, ezzel nem lehet alkudozni, ezt nem szabad elbagatellizálni. De mit csináljon a nyakába szakadt időfelesleggel? Mert az tény: soha ennyi szabad perce nem volt az embernek, még a munkáját otthonról végzőnek sem.

A diákoknak még úgy-ahogy, kapják a leckét, oldják a feladatot (mellékesen nagyobb kedvvel, mint az iskolai monotonitás idején), bár előbb-utóbb annak is végére járnak. Aztán szocializálódnak, elvégre a világháló arra (is) való. Majd filmet néznek, és végül még az is eszükbe jut, hogy levegyenek egy könyvet a polcról, feltegyenek egy lemezt az öreg lejátszóra. Lám-lám, ennek az egyáltalán nem rózsás állapotnak van napos oldala is.

Amúgy az iskolai életet másik, a tanárember oldaláról is látom. A körülmények változása okán másfajta kihívássá vált az oktatás folyamata: mivel nincs kapkodás, az önismétlésen könnyűszerrel túl lehet lépni, minden diákra külön oda lehet figyelni – lényegében az arctalan tömegoktatásról az egyénre szabott lehetőségek kihasználására és az ebből adódó elvárások teljesítésére helyeződött át a hangsúly. Ami mindenképpen előnyére válhat a tanításnak, még ha ez jelen pillanatban csak rövid távú kísérletnek tűnik is.

És a teremtés... na igen, ezt a szót túl sokat kell emlegetnünk mostanában, és nem a királyi ékszer jelentéseként. Szóval a férfiember elvégzi aktuális távmunkáját, mindennapi házkörüli feladatait, kicsit teng-leng, mert most épp ráér, nézi időnként az órát, valamikortól az idő mintha nem akarna telni. A család többi tagját nem zavarhatja, a gyerek épp „iskolában”, a feleség a másik szobában szintén. Ilyenkor az ember tervezget magában, na nem hosszú távra előre, hanem visszafelé pörgetve a lapokat. Melyek azok az elvégeznivalók, melyeket régóta tologat maga előtt azzal, hogy majd ha lesz rá ideje. Ott van mindjárt az a kétkarú lámpa, egyik szárában az égő nem működik már évek óta. Nem az izzó égett ki, inkább a vezeték szakadt meg valahol belül. Vagy a foglalat csatlakozásánál szabadult fel? Le kellene szerelni, megtalálni s orvosolni a hibát. Aztán ott van még egy halom bütykölni való apróság, csupa olyasmi, ami egy háztartásban felgyűl az évek során, de az ember nem dobja ki, mert valamire még jó lehet. Van ami kacat, de van ami valóban hasznavehető, kis szakértelemmel még működőképessé tehető. Azok közt is szét kellene nézni, az értelmeset az értelmetlentől szétválasztani.

És ott van az a rengeteg könyv, a polcok roskadásig, soknak lapjai közé nem volt módja beülni a pornak. Na igen, azok is, hogy majd ha lesz idő rájuk. Hát most van. Miként színházba „menni”, miként kiállításokat, múzeumokat „látogatni” is. A bezártság nem elrabol az ember életéből napokat, hanem épp ellenkezőleg: olyan lehetőségeket tartogat, melyeket botorság nem kihasználni. Bár nehéz választás elé is állítja: most mi legyen, olvasás vagy lámpajavítás, filmnézés vagy lomok szortírozása? Addig is, míg eldöntöm a kérdést, megyek a Louvre-ba. Holnap, ha már összefutnak a betűk a szemem előtt, talán benézek az Ermitázsba is. A lámpa? Az még ráér.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2306
szavazógép
2020-03-31: Közélet - :

Szaporodnak a betörések Háromszéken

Ezúttal egy Hidvég községhez tartozó faluban történt betörésről adott hírt a rendőrség.
2020-03-31: Közélet - Fekete Réka:

Sepsiszentgyörgyön is végeznek teszteket (Koronavírus)

A Pro Vitam diagnosztikai központ sepsiszentgyörgyi laboratóriumában lakossági kérésre is végeznek koronavírusteszteket, a korábbi, egyhetes leállás után újraindultak a vizsgálatok. Elsőbbséget élveznek a megyei közegészségügyi igazgatóság által odairányított ingyenes tesztvizsgálatok, de a teljesítőképesség függvényében a lakosság kérésére is végeznek vizsgálatokat a kérvényező saját költségén.