Bajban a cégek harmada

2020. április 1., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A hazai cégek 37 százaléka szüntette be egészben vagy részben tevékenységét a szükségállapot bevezetése óta, további 20 százalék pedig csökkentette azt – áll a PwC România által közzétett felmérésben.

Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka biztosra állította, hogy kihasználja a kényszer-szabadságolás lehetőségét. A felmérés szerint a megkérdezett cégek 19 százaléka teljes mértékben bezárt, 18 százalékuk részlegesen szüntette meg tevékenységét, további 19 százalékuk, bár működik, 25 százaléknál nagyobb forgalomkiesést tapasztal, de még tudja folyósítani az alkalmazottak bérét, 10 százalék forgalma pedig több mint 25 százalékkal csökken és nem tudja kiadni a fizetéseket. Csupán a megkérdezettek 14 százaléka mondta azt, hogy forgalma nem csökken. Ugyanakkor 27 százalékuk biztosan alkalmazza a kényszerszabadságolás lehetőségét. A munkaadók különböző módszereket alkalmaznak a költségek lefaragására, hogy piaci jelenlétük biztosított legyen, és csupán 11 százalék nyilatkozta azt, hogy elbocsátja az alkalmazottakat, a többség igyekszik más megoldást találni (pihenőszabadság, fizetetlen szabadság, a tevékenység szűkítése stb.) – áll a felmérésben. További 30 százalék úgy véli, hogy sikerül kiadnia a béreket, ám ennél többen (a megkérdezettek 42 százaléka) még nem mérte fel a helyzetet. A PwC România HR Barometru március 23–26-a között 91 céget kérdezett meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1535
szavazógép
2020-04-01: Pénz, piac, vállalkozás - Nagy D. István:

Mától igényelhető az állami támogatás (Kényszerszabadság)

Négy-öt napnyi folyamatos változtatás után tegnap elnyerte végleges formáját az a kormányrendelet, mely a koronavírus-járvány miatt alkalmazottjaikat kényszerszabadságra küldő munkáltatóknak nyújtandó állami támogatás igénylésének mikéntjéről rendelkezik. A 32-es számú sürgősségi rendelet jócskán leegyszerűsítette az igénylés menetét, a munkáltatónak mindössze három dokumentumot kell elküldenie elektronikus formában a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnek. A várva várt jogszabály az alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozások mellett az egyéni vállalkozóként, illetve szabadúszóként dolgozók számára is támogatást biztosít.
2020-04-01: Pénz, piac, vállalkozás - :

Alulfinanszírozott egészségügy

A bruttó nemzeti össztermék (GDP) 5,2 százalékát költötte az egészségügy finanszírozására Románia 2017-ben, ami az uniós országok közül a legalacsonyabb arány – áll a tegnap közzétett Eurostat-jelentésben.