Nehéz megértetni az otthonmaradás fontosságát a 70 év felettiekkel, mivel tapasztalataik szerint a félelemmel teli dolgok túlélhetők – mondta Steigervald Krisztián generációkutató kedden az
M1 tévécsatornán.
Magyarázata szerint az 1945 előtt születettek azzal érvelnek, hogy túlélték a háború borzalmait, a nélkülözést, a bezártságot, az 1946–1964 között születettek pedig a beszolgáltatások, a kollektivizálás és a hidegháború idején, azok eseményeinek hatása alatt nőttek fel. Ez a generáció most olyan helyzetbe került, ahol az ellenség nem látható, ahol a hétköznapokban „nem lőnek vagy bombáznak”, mégis azt kérik tőlük, hogy maradjanak otthon – mutatott rá Steigervald Krisztián. A generáció másik jellemzője, hogy erősen feladatorientált, nem támaszkodik a fiatalabbakra, a gyermekeire, ami szintén nehezíti a kialakult helyzetet – fűzte hozzá. Közlése szerint Magyarországon a 65 év felettiek mintegy harmada egyedül él, vagyis több mint 600 ezer ember szociális, társas kapcsolatai jobbára a napi ügyintézésre korlátozódnak. Más korosztályokkal ellentétben a 65 év felettiek közül sokan nem tudnak az online térben sem kikapcsolódni. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.