Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást.
Három nap és három éjjel volt Jónás
a hal gyomrában.
(Jónás könyve, 2. rész)
Hányszor figyelmeztetett az Isten? Ne rohanj, figyelj a családodra! Menj be a te belső szobádba, csendesedj el, gyere közelebb Hozzám! Menj közelebb a társadhoz! A hetedik napon hagyd abba a munkádat és pihenj! Vigyázz magadra! Hallgass a lelkiismeretedre! Tedd rendbe a kapcsolataidat! Figyelmeztetett Isten, és szólt számtalanszor, mint ahogyan szólt Jónáshoz is: Menj Ninivébe! És Jónás teljesen más irányba indult.
Mi mit tettünk? Jónáshoz hasonlóan más irányba mentünk. Rohantunk, nem figyeltünk a családunkra, vagy nem úgy, ahogyan kellett volna. Nem vonultunk a belső szobába, nem kerestük a csendet, sem az Istennel való kapcsolatot. Nem hagytuk abba a munkát még a nyugalom napján sem. Nem vigyáztunk sem magunkra, sem embertársainkra. És a lelkiismeretünket sem hallottuk már.
És jöttek a viharok, mint ahogy utolérte Jónás hajóját is a vihar. De mi még akkor sem kiáltottunk az Istenhez, pont, mint Jónás. Ezért rendelt az Isten egy cethalat, melynek a gyomrában töltött Jónás három napot. Lehet, hogy ez a cethal most épp a mi otthonunk. Mert már hetek teltek el bezárva, és nagyon hiányzik a régi életünk. És talán most már mi is úgy kiáltunk, mint a próféta Babits Mihály Jónás könyve című művében: „Bezároltattál, Uram, engem! / Sarak aljába, sötétségbe tettél, / ragyogó szemed elől elvetettél. / Mindazonáltal szemeim vak odva / nem szűnik nézni te szent templomodra. / Sóvár tekintetem nyilát kilőttem / s a feketeség meghasadt előttem. / Éber figyelmem erős lett a hitben: / akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten! / Rejteztem én is elüled, hiába! / Utánam jöttél tenger viharába. / Engedetlen szolgádat meggyötörted, / magányos gőgöm szarvait letörted. / De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, / annál világosabb előtte orcád...”
A múlt vasárnap gyönyörű tavaszi időt adott az Úr Isten. Szikrázóan sütött a nap, az ég gyönyörűen kéklett, a langyos szellő és a madarak vidám csicsergése szinte ellentmondást nem tűrően csábította az embereket ki a szabadba. A nagyobbik lányunk is, aki már jó ideje hősiesen viseli a járvány miatti karantént, könyörgő-csillogó szemekkel tekintett ki az ablakon. Hogy örömet szerezzek neki, tágra nyitottam az ablakot, levettem a szúnyoghálót, a párkányra kitettem egy párnát, és a lányomat kiültettem, hadd szippantson bele a jó tavaszi levegőbe. Az egyik oldalán én könyököltem ki, a másik oldalán az édesanyja ült. Nem rohantunk, átöleltük egymást és bámultunk kifelé. Ezt a pillanatot hirtelen csodaként éltük meg, a nehéznek tűnő idő hálával telítődött. Azt éreztük, hogy ott, abban a percben, az aranyesőt bámulva, a szellő simogatását élvezve, Isten is átkarolt bennünket, mint Jónást a cethal gyomrában, sőt, úgy ölelt át, mint a lányunkat a hátára terített puha kis pokrócka.
Ebben a mi cethalunkban most megláthatjuk Istent, az Ő ragyogását és az Ő kezét, mellyel minket átölelve a szabadulás felé mutat. Csendünkben nyissuk hát ki szívünket előtte. Ámen.
Marosi Árpád
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
