Az adóhatóság úgynevezett kockázati elemzés alapján végez pénzügyi ellenőrzést a cégeknél – erősítette meg kérdésünkre Ambrus Attila. A megyei hatóság igazgatója ugyanakkor elmondta, munkájukat igyekeznek úgy végezni, hogy abban minél kevesebb személyes kapcsolat legyen.
Vállalkozói jelzésre, miszerint az adóhatóság – a korábbi bejelentés ellenére – mégis végez pénzügyi ellenőrzéseket a cégeknél, megkerestük a megyei hivatal vezetőjét. Ambrus Attila pontosított: azoknál a vállalkozásoknál tervezik be és végzik el az ellenőrzést, amelyek több, a központi adóhatóság által meghatározott tényezőt figyelembe vevő kockázatelemzés során adott besorolásba kerülnek. Ilyen tényező például – és a jelenlegi helyzetben ez nyom a legtöbbet a latban –, hogy az illető cég az elmúlt időszakban hányszor és milyen mértékben igényelt áfa-visszatérítést. Ez az ellenőrzési forma éppen azért szükséges, hogy kiszűrjék azokat, akik jogtalanul igényelnék vissza az áfát, így az igazgató szerint a járvány időszakában az ellenőrzések elsöprő többsége az áfa-visszatérítések véglegesítése érdekében történik. Ambrus Attila azt újra megerősítette, hogy igyekeznek elektronikus formában elvégezni a munkát, csak a legszükségesebb lépések érdekében keresik fel személyesen is az ügyvezetőket, illetve a cégek székhelyét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.