Százötvenezer lejt különített el a tegnapi képviselő-testületi ülésén a megyei önkormányzat Az emberek védelme, a családorvosok biztonsága című programra, mely által a megye területén létező 98 családorvosi rendelőben szolgálatot teljesítő 103 családorvos számára egységesített védőfelszerelés-csomagot készítenek.
Tamás Sándor a testület elnöke a Megyeinfón közölte, hogy az intézkedéssel a Kovászna Megyei Orvoskamara kérésének tesznek ezzel eleget. A program akadálymentes lebonyolítása érdekében együttműködési megállapodást hagytak jóvá a megyei közegészségügyi igazgatósággal. Ennek alapján a családorvosi rendelőkben dolgozókat el tudják látni megfelelő biztonsági felszerelésekkel – maszkok, kesztyűk, köpenyek –, valamint fertőtlenítőszerrel, hogy így segítsék őket a koronajárvány terjedésének megakadályozásában, lassításában, illetve egészségük megőrzésében. Az elnök felidézte, hogy az elmúlt években 29 családorvosi rendelő felújítására biztosított forrásokat a megyei önkormányzat, az új helyzetben viszont az említett eszközök gyorssegélyként történő biztosítása a prioritás. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.