A várakozásoknak megfelelően Sir Keir Starmert választották a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt új vezetőjévé. Az 57 éves Starmer győzelmét a párt szombaton, több hónapos választási procedúra után jelentette be.
Az eredeti terv az volt, hogy a Munkáspárt szombaton soron kívüli kongresszust tart, és ezen ismertetik a vezetőválasztás eredményét, de az új típusú koronavírus okozta járvány miatt ezt a rendezvényt törölték, és a Munkáspárt sajtóközleményben adott hírt Sir Keir győzelméről.
A párt eddigi vezetője, a 70 esztendős Jeremy Corbyn a december 12-én tartott nagy-britanniai parlamenti választás után mondott le, de utódja megválasztásáig ügyvezetőként ellátta a pártvezetői feladatokat.
A Munkáspárt a decemberi választáson 1935 óta nem tapasztalt súlyosságú vereséget szenvedett: alsóházi frakciójának létszáma 59 fővel 203-ra, szavazataránya 7,8 százalékponttal, 32,2 százalékra csökkent. A Boris Johnson miniszterelnök vezette Konzervatív Párt ugyanakkor a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott: szavazatarányát 1,2 százalékponttal 43,6 százalékra, frakciójának létszámát 47-tel, 365 főre növelte, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.
A Munkáspárt több szakaszból álló vezetőválasztási folyamata januárban indult. Először a párt alsóházi, illetve európai parlamenti képviselőinek voksai alapján állt össze a jelöltek ötfős mezőnye, amelyben Sir Keir volt az egyetlen férfi. A vezetőjelöltek között volt Emily Thornberry, a munkáspárti árnyékkormány külügyminiszter-jelöltje, Rebecca Long Bailey, az üzleti ügyek miniszterének várományosa, valamint Lisa Nandy és Jess Phillips alsóházi képviselők.
A választáson a szavazásra jogosult 784 ezer párttag közül 490 ezren vettek részt, és 56,2 százalékuk voksolt Starmerre, aki szombattól a párt miniszterelnök-jelöltje is, bár a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat csak 2024-ben tartják.
Sir Keir Starmer személyében neves jogász került a Munkáspárt élére. A leedsi és az oxfordi egyetemen szerzett jogi diplomákat, és 2008-tól öt éven át az angol-walesi főügyészség igazgatója volt.
A Corbyn vezette árnyékkormányban Starmer a brit EU-tagság megszűnésének folyamatáért felelős miniszterjelölt volt, jóllehet ez a minisztérium megszűnt, miután az Egyesült Királyság januárban kilépett az Európai Unióból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.