Az Európai Unió agrár- és élelmiszeripari ágazata komoly kihívásokkal néz szembe a COVID-19-járvány miatt, ezért nagyon fontos, hogy új irányvonalakat szabjanak a munkaerő mozgását illetően, beleértve a mezőgazdasági idénymunkásokat is – adta hírül múlt héten az Európai Bizottság.
Érthető, hogy a tagországok komoly szigorításokat vezettek be határaiknál, de elengedhetetlenül szükséges, hogy az ágazat működtetésében alapvetően fontos munkaerő eljuthasson a munkavégzési helyekre – áll a közleményben.
Az előzmény nélküli krízishelyzetben az unió agrár- és élelmiszeripari ágazata nagy erőfeszítéseket tesz, hogy fenntartsa az élelmiszer-ellátási láncot. A következő hetekben jelentősen megugorhat a szektorban a munkaerőhiány. Az idénymunkások jelenléte kiemelten fontos a mezőgazdaságban, betakarításnál, ültetésnél, a kultúrák munkálatainál, főként ebben az időszakban – áll az Európai Bizottság (EB) közleményében.
Mindezeket figyelembe véve az EB arra biztatja a tagországokat, állapítsanak meg olyan eljárásokat, amelyek lehetővé teszik az idénymunkások mozgását. Ugyanakkor kérik, a tagországok kezeljék létfontosságú tényezőként ezeket a munkásokat, biztosítsák számukra a megfelelő egészségügyi és biztonsági körülményeket.
De nemcsak idénymunkásokra, hanem szakmunkásokra is szükség van a mezőgazdaságban. Adrian Oros agrárminiszter nemrég tett nyilatkozata szerint egyre súlyosabb a mezőgazdaságban a szakképzett munkaerő hiánya, ami az elmúlt két-három évben egyre számottevőbbé vált. A helyzet rendezésére a duális képzés lehet a megoldás. A mezőgazdasági ágazatban modern technológiákkal dolgoznak, ezek használatát a fiataloknak a farmokon kell elsajátítaniuk. Együtt kell működni a termelőkkel, mert nincs lehetőség arra, hogy minden agrároktatással foglalkozó intézményt korszerű farmmal, gépekkel szereljenek fel – vélte a miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.