Határozatlan időre meghosszabbítja a kormány a koronavírus-járvány miatt két hete elrendelt kijárási korlátozást – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök tegnap. Magyarországon tegnapig 980 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, kilencvenhatan gyógyultan távoztak a kórházakból, 66-an elhunytak.
Orbán Viktor közölte: hetente mérlegelnek és döntenek majd az esetleges további hosszabbításokról. Arról is határozott a kormány, hogy külön jogosítványt ad a polgármestereknek, így ők hétfő 24 óráig, tehát húsvét idejére a saját településükre nézve további speciális, szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be. Mint mondta, a kijárási korlátozások meghosszabbítása előtt meghallgatták a polgármestereket, kikérték a rendőrök véleményét, beszéltek járványügyi szakemberekkel, és a tudósok véleményét is összegyűjtötték. Egybehangzó volt a vélekedésük arról, hogy az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak annyiban, hogy lelassították a járvány terjedését – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök nyilatkozatában arra kérte az embereket, hogy a korlátozó szabályokat tartsák be, kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a távolságot a közterületeken, és fokozottan figyeljenek az idősekre. „Fogadjuk el, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak” – mondta a kormányfő, azt kérve, hogy húsvét idején is „vigyázzunk egymásra”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.