Első fokon pert veszített Dormányfalva önkormányzata: nem sikerült érvényteleníttetnie azt a csíkszentmártoni önkormányzati határozatot, amely a csíki község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat.
A Hargita Megyei Törvényszéken március végén kimondott elsőfokú ítéletről a Székelyhon portál számolt be. A pernek a bíróságok portálján elérhető kivonata szerint Dormánfalva városa 2019 augusztus elején indított pert Csíkszentmárton ellen annak a 2007-es önkormányzati határozatnak a részleges érvénytelenítése céljából, amelyik a székelyföldi település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló, használaton kívüli kaszárnyasort. A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette.
A per során Dormánfalva önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a moldvai kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is Dormánfalva területeként jelöli a temetőt.
A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona. A Hargita Megyei Törvényszék megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva érveit, és 9500 lej perköltség megtérítésére kötelezte a moldvai önkormányzatot. Az ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 15 napban fellebbezést lehet benyújtani.
„Ezt a csatát megnyertük, de a harc még nem ért véget” – idézte Gergely András csíkszentmártoni polgármestert a Székelyhon. A községvezető úgy véli, hogy az állítólagos 1990-es dormánfalvi leltári bejegyzés hamisítás, szerinte ez jóval később történt, és reményét fejezte ki, hogy ez a per folyamán is kiderül.
A mára elnéptelenedett Úzvölgye település, valamint a település területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor hovatartozása, illetve a katonatemetőben tavaly létrehozott román parcella kapcsán számtalan per van folyamatban a romániai bíróságokon. Ezek egyik csoportját Csíkszentmárton, másikat Dormánfalva önkormányzata, harmadikat pedig Bákó megye prefektusa indította.
Dormánfalva önkormányzata 2019 áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Tavaly június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.