Sem Tirol tartomány, sem pedig Ischgl vezetése nem követett el mulasztást – mondta Werner Kurz, Ischgl polgármestere az osztrák sajtónak. A település vezetését azzal vádolják: felelős azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a koronavírus.
„A legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint cselekedtem” – nyilatkozta Werner Kurz, a koronavírus melegágyaként is emlegetett Ischgl polgármestere. „Nem tőlünk ered a vírus, sőt, nem is nálunk állították elő” – tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy követte a hatóságok valamennyi utasítását, és utólag elemezni fogják a történteket. Arra a kérdésre, nem kellett volna-e korábban elrendelni a szórakozóhelyek bezárását, illetve nem lett volna-e még célszerűbb lezárni az egész síterepet, azt válaszolta: az önkormányzatnak nincs teljes jogú döntési jogköre. Abszurdnak nevezte a vádat, hogy bárki is felelős lehet a történtekért, mostanra ugyanis már sokkal átfogóbb ismeretekkel rendelkeznek, mint március elején. Tirol tartomány vezetése március 5. előtt tudta meg, hogy 15 izlandi turistának Ischglben töltött szabadsága után pozitív lett a koronavírustesztje, ám a síterepen akkor még senkinél nem merült fel a fertőzés gyanúja. Azokat a szállodákat, ahol az izlandi turisták laktak, értesítették, és egyben felszólították, hogy jelentsék az esetleges fertőzésgyanús eseteket. Az első koronavírus-fertőzés két nappal később vált ismertté, a Kitzloch nevű szórakozóhely egyik norvég csaposának tesztje lett pozitív. Paznauntal településeit, köztük Ischglt március 13-án helyezték karantén alá. A település vezetését, a szállodák, illetve a felvonók üzemeltetőit azzal is vádolják, hogy a karantén elrendeléséig nem hoztak óvintézkedéseket, akkor pedig felszólították alkalmazottjaikat és a vendégeket, hogy a hatóságok megérkezése előtt hagyják el a sítelepet.
A polgármester elismerte, hogy néhány vállalkozó feltehetően valóban „utcára tette” a vendégeket és a náluk dolgozó vendégmunkásokat, azonban őket is védelmébe vette, szerinte ugyanis ezek kizárólag az emberek érdekében cselekedtek. „Csak azt szerették volna, hogy a vendégek még a korlátozások érvénybelépése előtt hazajussanak” – vélekedett. Elismerte ugyanakkor, hogy az akció szerencsétlenül, illetve kissé kaotikusan zajlott, ami szerinte érthető abban a helyzetben, hiszen egyszerre 8–10 ezer turista akarta elhagyni a síterepet. A polgármester arról is beszélt, hogy a történtek ellenére nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, és törzsvendégeik közül sokan szeretnének a későbbiekben visszatérni Ischglbe.
Időközben az innsbrucki ügyészség nyomozást rendelt el az ügyben. Az a gyanú merült fel ugyanis, hogy az egyik szórakozóhelyen az egyik női vendégmunkás koronavírustesztje már február végén pozitív lett, erről azonban nem értesítették a hatóságokat. Nem történtek lépések március 7-ét követően sem, amikor a norvég csapos koronavírustesztje pozitív lett. Günther Platter, Tirol tartományi vezetője ugyanakkor többször is hangsúlyozta, hogy „minden emberileg lehetséges intézkedést” meghoztak a lakosság védelmében. A Tirol 279 településén elrendelt vesztegzárat kedden feloldották. Paznauntal öt települése, köztük Ischgl továbbra is karantén alatt van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.