Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kilúgozzák az agyunkat, ha hagyjuk

2020. április 17., péntek, Kultúra

„Buck nem olvasott újságot, egyébként tudta volna, hogy veszély leselkedik minden sarkvidéki erős, meleg bundájú kutyára Pugel Soundtól San Diegóig.” Így kezdődik Jack London A vadon szava című, 1903-ban kiadott regénye, amelynek filmes adaptációja A vadon hívó szava címmel került a mozikba Chris Sanders rendezésében, Harrison Ford főszereplésével. A végeredmény: átírás, hollywoodi agymosás.

Kivételesen személyes élménnyel kezdeném a kritikát. Gyerekkorom kedvenc olvasmánya volt A vadon szava, és ha az első sorait látom, ma is ugyan­olyan jó érzés fog el, mint annak idején, amikor kisgyerekként kezembe vettem a könyvet. Emlékszem, megsárgult kötet volt, de nem volt szakadt, pedig több nemzedék olvasta már, és mindenki vigyázott rá. Nekem nagyapám ajánlotta. Egy kutyáról szól, mondta, meg azt is, hogy tetszeni fog.

Már az elején megnyert Jack London Buck ügyének, mert nagyon tetszett, hogy egy komoly szerzőben felmerül, egy kutya is olvashatna újságot, de persze nem tud, így a rá leselkedő veszélyről sem értesül. Imádtam, hogy már az első mondat elmond mindent fontosat, vagyis azt, hogy itt bizony kalandokról és veszélyekről lesz szó. Fiúgyermek lévén pedig semmit nem óhajtottam jobban, mint a kalandot és legyőzhető veszedelmeket. Bíztam Buckban, aki ráadásul bernáthegyi-skót juhász keverék kutya volt. Jack Londonban eleinte kevésbé bíztam, mert furcsának találtam, hogy egy embert úgy hívnak, mint egy nagyvárost, bár a regény az első sorától az utolsóig beszippantott, úgyhogy erről nem gondolkoztam többet. Remélem, ma is ajánlják még elolvasásra a magyartanárok is, nemcsak a nagyszülők az unokáiknak, mert biztos vagyok benne, hogy sok fiatal ilyen regények révén szereti meg az olvasást, mint ahogy én is.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert elszomorodtam. Talán túl nagy elvárással, szinte kisgyerekként ültem be a moziba, és amit ott kaptam, az felért egy hideg zuhannyal. Bár az igazsághoz tartozik, hogy jó volt újra látni Buckot, akire még ma is gondolok néha, mármint arra, hogy mi lehet vele a vadonban. Aztán eszembe jut, hogy Buck nem létezik, én meg felnőttem. Ha kisebb kölyöknek arról beszélek, hogy miért érdemes olvasni, akkor ezt szoktam mondani: azért, hogy legyen egy kutyád, aki amúgy igazából nincs.

Szóval nemcsak szomorú vagyok, de mérges is Chris Sanders filmje miatt. Mert ezt egyszerűen nem lehet csinálni. Nem lehet ilyen mértékig átírni a dolgokat, gyerekkorunk regényeit, mindent. Azt még valamennyire értem, hogy túl sok ebben a könyvben a kutya szereplő, nem lehet mindegyiket bele­rakni, mert ahhoz igazán nagy kaliberű filmrendezőre lenne szükség, aki nem ijed meg a feladattól.

Bár, teszem hozzá, CGI-ról van szó, úgyhogy elfért volna még néhány kutya a vásznon. Azt viszont már egyáltalán nem értem, hova tűntek Buck első gazdájának, Miller bírónak a fiai, akikkel Buck vadászni ment, ami fontos adalék ahhoz, hogy megértsük, mi történik később a kutyával. De Buck nemcsak vadászik, hanem Miller bíró lányaival sétálgat is, amit kisgyerekként kicsit viccesnek, de mégis furcsán izgalmasnak találtam. Sétálgatni lányokkal. Ebben a filmben viszont nincsen meg a családi fészek bensőséges hangulata.

Teljesen felháborító, hogy Chris San­ders kilúgozta a filmből a családot. Azt a családot, amelyet Buck elveszít. Ezenkívül még temérdek kutyát és konfliktust is kilúgoztak ebből a filmből, de jóindulattal még azt lehet mondani, hogy ezeknek dramaturgiai okai voltak, másként működik a film és az irodalom. A film befejezése viszont minden határon túlmegy.

Buck utolsó gazdája John Thornton volt. Ő tapasztalt aranyásó, mindent tud a kutyákról, Buck rajongásig szereti. Egy alkalommal yeehat indiánok támadják meg Thorntont és csapatát, és megölik a kutya gazdáját. Buck ez idő alatt éppen vadászaton van a környező vadonban, amelyet egy farkas segítségével ismer meg. Amikor a kutya visszatér a táborba, meglátja a mészárlást, a kunyhó romjait, amely körül az indiánok járják győzelmi táncukat. Az elkeseredett kutya dühös farkasként ront az indiánokra, néhányat megöl, a többi csak azért ússza meg, mert elmenekül.

Hollywood nemcsak a családot lúgozta ki a filmből, hanem az indiánokat is. A filmben is van indián, jó indián, a John Thorntont segítő indián. De mivel Buck utolsó gazdájának valahogy csak meg kell halnia, különben nem lenne elég erős a vadon hívó szava, és nem lehetne befejezni a filmet, a forgatókönyv­írók gyorsan keresnek egy mellékszereplőt, természetesen egy gonosz és gazdag fehér férfit: ő öli meg Buck utolsó gazdáját, teljesen megerőszakolva a regény mondanivalóját. Úgy látszik, Hollywood végképp el akarja törölni a múltat, átírnak és újraírnak mindent. Kilúgozzák az agyunkat, ha hagyjuk. Bár én azt hiszem, hogy ha Buck nemcsak újságot tudna olvasni, hanem filmet is tudna nézni, akkor biztosan nem hagyná ezt ugatás, sőt, farkasordítás nélkül.

Csejk Miklós (mno.hu)

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 17
szavazógép
2020-04-17: Glossza - :

Kuti János: Termesszünk spárgát!

Mi nem esszük a spárgát, mint a németek, csak a kefét, főleg most, a nálunk bevezetett katonai rendelkezések miatt. Akinek meg nem tetszik a karantén, az ne spárgát, hanem kötelet vegyen, és kösse fel magát.
2020-04-17: Kultúra - :

Hetvenéves lenne Esterházy Péter

Esterházy Péter Kossuth-díjas író, a kortárs magyar prózairodalom egyik legjelentősebbnek tartott alakja április 14-én lett volna hetvenéves.