Mivel a rendkívüli helyzet miatt nem tudtak közönség jelenlétében megemlékezni a Zsibón 1796. december 3-án született báró Wesselényi Miklósról halálának 170. évfordulóján (elhunyt Pesten 1850. április 21-én), dr. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum vezető muzeológusa a Céhtörténeti Múzeum szimpatizánsai Facebook-oldalán egy 26 perces filmet állított össze, ott tekinthető meg a város első díszpolgáráról szóló kisfilm.
A filmben Dimény Attilán kívül Vántsa Judit, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvár igazgatója és az ötletgazda, a zsibói származású dr. Erdélyi Csaba belgyógyász főorvos méltatja a reformkor egyik legjelentősebb személyiségének életét és munkásságát, osztja meg gondolatait Zsibó és Wesselényi kapcsolatáról. Dimény Attila arról számol be, hogy az 1834-es nagy tűzvész nyomán a város háromnegyed része hamuvá vált, az akkori helyzet enyhítésére Wesselényi ezer forintot ajánlott fel a városnak. A nagylelkű adományért a város vezetői hálájuk jeléül tiszteletbeli polgárrá fogadták Wesselényit, de az akkori polgárjog szerint csak az lehetett ennek a címnek a tulajdonosa, aki birtokkal is rendelkezett a településen. Ennek érdekében az adományból földet vásároltak Kézdivásárhely határában, amely a köztudatba Ezereskert néven került be. A polgári díszoklevelet a birtoklevéllel együtt küldöttség vitte el Kolozsvárra Wesselényi Miklósnak. A báró elfogadta a kitüntetést, és ígéretet tett, hogy a telekre kaszinót építtet, azonban a Habsburg-kormány a telek birtoklásában és a kaszinó építtetésében is meggátolta Wesselényi Miklóst.
Kézdivásárhelyen a városi könyvtár mellett egy utca is viseli Báró Wesselényi Miklós nevét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.