Kiss Ernő levele leányához, Bobor Györgynéhez

Kedves jó Róza!

Megadás Isten akaratában illik egy vallásos, művelt asszonyhoz. Ezért kérlek téged, ha csak egy kicsit szeretsz: mellőzz minden hiábavaló exaltációt (szélsőséget), hanem őrizd meg egészségedet gyermekeidnek és téged forrón szerető atyádnak.

Ernő

Kiss Ernő levele lányaihoz, Dániel Jánosnéhoz és Bobor Györgynéhez

1849. október 5.

Forrón szeretett gyermekeim!

Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek — ez halni készülő apátok kívánsága.

Ti tudjátok, mégpedig a legjobban, milyen híve voltam én az ausztriai háznak — és ilyennek is halok meg —, mert én Magyarországot is azért szolgáltam, hogy Ausztriának javára lehessek. Ezért, gyermekeim, apátok ártatlanul hal meg, és az a tudat, hogy uralkodójának mindig a legjobb alattvalója volt, erősíteni fogja őt ezen az utolsó úton.

Ne tegyetek senkinek szemrehányásokat — Isten áldjon meg benneteket; imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak,

Ernőnek

Lázár Vilmos levele feleségéhez, Revicky Máriához

Arad, 1849. október 5-én, éjjel

Mindenem e földön, kedves, szeretett Máriám!

A lelkiatya (Vinkler Brúnó minorita szerzetes), akinek kezeibe letettem vallomásomat, és kinek kitártam tiszta öntudattal bíró lelkemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárcámat és evőeszközömet, melyet itt, fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz találni egy levelet és kedves arcképedet — azonkívül több holmit. Én keresztülvittem az élet-halál tusáját — meg fogok halni, mint férfiúhoz illik. Szívem, a szegény, mely érted fog dobogni utolsó ütésig, és tiszta szerelmem nálad maradnak. Én nem akarom átkozni a végzést, nem senkit — én boldogító szerelmedben öt évet és majd két hónapot éltem, és ezen idő vigaszul szolgál, hogy már el kelle hagyni a földi pályát. Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem — élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét, nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te pedig, életem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett — Teneked, kedves Marim, még egyszer az utolsó istenhozzádot mondom, és szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka, miszerint nyugodtan halhatok meg, Te vagy, és felteszem felőled, Te mindenem, hogy méltó fájdalmaidat nem lecsillapítani, mert azt tudom, hogy nem lehet, tudom magamról is, de korlátolni fogod, és azzal bebizonyítani, mily kedves emlékem Teneked.

Köszöntsd, csókold nevemben Ármint, Hermint, Lórit, Minát, Stainert és Mednyászkyt, és különösen még Szomjasékat és minden jó ismerősöket és barátokat — és rokonokat.

Csókold kedves gyermekeinket, és öleld forrón szívedhez nevemben, miként én téged, Te kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak ezen az utolsó percenetig érted dobogó szerelmes szívemhez. Isten veled! Tied örökké, még a síron túl is a te hű

Vilmosod

A papnak adtam egy aranyat misére! Isten veled!

Poeltenberg Ernő levele feleségéhez, Kakowszka Paulához

Arad, 1849. október 5.

Imádott szegény feleségem!

Nem tudom, imádott Pauline-on, hogyan írjak neked, hogy a csapás ne sújtsa nagyon gorombán szerető szívedet — és csak azt kívánom, hogy szerencsétlen sorsomat oly résztvevő ajakról halld meg, amely a lehető legkíméletesebben közli veled, még mielőtt ezeket a sorokat megkapod.

Örökre istenhozzádot kell hát mondanom neked! — megáldva téged mindazért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, melyet tőled kaptam!

A Jóisten óvjon téged és a kedves és szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki kedves fejetek fölé mindenható és óvó kezét!... ez utolsó és hő fohászom!! —

Te is, hőn szeretett Pauline-om, érzem! megbocsátod mindazt a keserűséget, amit életemben okoztam neked! Megbocsátod, hiszen mindig a jóság angyala voltál! — Ó, mennyire fáj a szívem, hogy nem láthatlak, nem csókolhatlak többé.

Légy hát erős, jó Pauline-om, légy erős irántam érzett szereteted kedvéért, gondold meg, hogy gyerekeid vannak, hogy értük kell élned!!

Isten veled hát, imádott angyalom!!! Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindannyiotokat, téged és a kedves gyerekeket! És maga, jó Pauline-om, legyen még boldog! Mert megérdemli. Isten veled!!

Szerencsétlen Ernőd

Nagysándor József utolsó levele Winkler főtisztelendő úrnak

Kedves Tisztelendő úr, tisztelt Barátom!

Szíves ígérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagysándor Imre érseki orvosbátyámnak, Lugosra Ungvári János rokonomnak írni, ezen fésűt és inggombot bizonyos pesti irományokkal és gyűrűmmel nekik elküldeni. Erre kéri tisztelő barátja,

Nagysándor József

Dessewffy Arisztid utolsó kézirata

Arad, 1849. október 5.

(Nem tudni, hogy Dessewffy írt-e levelet valakinek, avagy csak végrendeletszerű iratot, amelynek netán az alábbi néhány sort is szánta.)

Az egyetlen evőeszközt, amivel az én Tonim étkezett, azután azt a női órát, amit neki Kálmán ajándékozott Velencében, a hálószobát és az üvegképeket, az éjjeliszekrényt és a mezőkre osztott asztalt adják nagyon szeretett feleségemnek, Emmának, a többi dolog felett rendelkezzen Albert fivérem belátása szerint, csupán a végrendeletemben levő megjegyzés Kálmán testvérem javára maradjon meg.

Aristides Dessewffy

Leiningen-Westerburg Károly levele feleségéhez, Sissány Elizhez

Arad, 1849. október 5., éjjel

Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám!

A kocka eldőlt, és csak kevés órám maradt még e világon, hogy előkészüljek a keserves lépésre. A halál nem volna rettenetes rám nézve, ha egyedül állnék; de a rád és ártatlan gyermekeimre való gondolat, drága Lizám, súlyosan nehezedik lelkemre. A csapás nem ért készületlenül. Azt hittem, mindenre készen vagyok: és mégis e pillanatban görcsösen vonaglik a szívem arra a gondolatra, hogy téged, legnagyobb kincsemet, örökre elveszítelek. — Nem! — nem örökre! Erős a hitem, hogy egy szebb és jobb élet következik erre az életre; szellemem körülötted fog lebegni, mert hisz a szellemnek mindenütt van hona, ameddig Isten mindenhatósága ér.

Szívesen, ó, mily szívesen éltem volna, hisz megvolt mindenem, ami boldoggá teszi az életet, olyan boldog voltam a veled való házasságban, amilyen csak lehet az ember.

Most, ebben a komoly órában, amikor minden földi dolog teljes mulandóságában áll előttem, amikor mintegy föltárul a múlt, minden emlék megrohan, és nehézzé teszi a válást.

Milyen tisztán, fenségesen áll előttem emléked, mennyire szeretném, ha ki tudnám fejezni szavakkal, mily fájdalmas érzéssel gondolok rád! Adjon erőt a mindenható Isten, aki szívembe lát, hogy úgy halhassak meg, mint egy keresztyén. Mindig híven hódoltam őseim vallásának, a lelkész kezéből fogadtam hitem vigaszát, és kész vagyok uram és teremtőm ítélőszéke elé lépni.

És te, Lizám, aki mint a vigasz és remény angyala álltál mellettem, kinek csak gyöngén viszonozhattam azt a boldogságot, melyet túláradó szereteteddel szereztél nekem: adjon Isten bátorságot és erőt neked súlyos végzeted elviselésére. (…)

Igen, Lizám, remélem, hogy te is, habár fájdalmasan, de engedelmesen és alázatosan szembe tudsz nézni sorsoddal. Imádkozom érted és gyermekeimért forró áhítattal, és azt mondják: egy halni induló imájának és áldásának különleges ereje van. Tudom, hogy vérezni fog a szíved; de a gyerekek iránti kötelességeid érzete meg fogja enyhíteni fájdalmadat, és nem sok idő múlva eleven másomat láthatod majd Árminunkban, aki annyira hasonlít rám. A gyerekek még meg vannak kímélve a fájdalomtól, és ez jól van így, ők a te szavaidból fogják megismerni apjukat, és ki mondhatná meg nekik jobban, mint te, hogy apjuk, bár az emberi törvények elítélték, szívében becsületes ember volt, aki meggyőződésért halt meg. Rövidre van szabva az idő, melyet még e földön tölthetek, a levelet nemsokára át kell adnom, és nehezemre esik megválnom ezektől a lapoktól, hiszen ezek az utolsó szavaim hozzád. Isten áldjon és oltalmazzon, drága, nemes feleségem, és adjon neked erőt, engem pedig részesítsen örök békéjében. Édes, drága Lizám! Gyermekeim! Éljetek boldogan! Nemsokára kiszenvedek. Még egyszer köszönet hű szerelmedért, mindenért, amit értem tettél. Istenem, Istenem! Nem bírom tovább. Isten veled, életem, mindenem!

Holtig hű Károlyod

(Leiningen fenti levelét a bitófa alatt fejezte be, s közvetlenül kivégzése pillanatában adta át a mellette térdelő Sujánszky Euszták minorita szerzetesnek.)