A román sportsajtó szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) képviselőinek sikerült kidolgozniuk több ütemtervet is az élvonalbeli bajnokság lezárására. Az elgondolás szerint a bajnokságban június 6-án vagy 13-án lenne újra mérkőzés.
A Gazeta Sporturilor sportlap szerint a szövetség és a liga képviselői német modell alapján készítették el a tervet. Németországban 239 személy szükséges egy első osztályú mérkőzés lebonyolításához, a román bajnokságban ezt a számot a felére csökkentenék. A tervet jóváhagyásra elküldik az egészségügyi, illetve a belügyminisztériumhoz is. Az LPF két versenynaptár-változatot állított össze, a bajnokság június 6-án vagy 13-án folytatódna.
Minden a kormány döntésétől függ, hiszen a csapatok csak azután kezdhetnék el az edzéseket, ha a szükségállapot lejár. A legvalószínűbb, hogy nézők nélkül folytatódik majd a bajnokság, a stadionokban – a játékosokat is ideértve – legfeljebb 125 személy tartózkodhat majd. A játékosokon minden mérkőzés előtt elvégzik a koronavírustesztet, a csapatokat összesen öt hivatalos személy képviselheti a stadionban. A pálya szélén hat labdaszedő gyermek lehet, s harminc újságírónál és fotósnál nem engednének be többet a létesítményekbe.
Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter úgy nyilatkozott, ha akár egyetlen résztvevő is megfertőződik, az újraindított bajnokságokat azonnal felfüggesztik. A tárcavezető megerősítette, ha a szükségállapot végeztével megkapják az engedélyt, a csapatok május 15-től újrakezdhetik az edzéseket. Stroe szerint az emberek biztonsága és egészsége a legfontosabb, viszont tárgyalnak a FRF illetékeseivel és az egészségügyi minisztériummal, hogy a lehető legkisebb veszély közepette újrakezdhessék a pontvadászatokat. A végső döntést a járványügyi szakemberek hozzák meg.
„Folyamatosan kell tesztelni, az edzések elkezdésétől és közben is. A koronavírus nem fog május 15. után eltűnni az életünkből. Amennyiben egy újraindított bajnokságban valaki koronavírusos lesz, azonnal véget vetünk annak a sporteseménynek. Nem versenyezhetsz úgy, hogy bizonyos csapatok karantén alá kerülnek, vagy egyesek akár kórházba is” – fogalmazott a miniszter.
Edzettek a FCSB játékosai
Mindeközben a kormány szabadtéri összejöveteleket tiltó rendelete ellenére a FCSB közös edzést tartott. A klub közösségi oldalán hétfőn tett közzé egy videót, amelyen háromfős csoportokban edzenek a játékosok Bogdan Vintilă vezetőedző irányításával. A csapat közleménye szerint a játékosok kérték, hogy folytathassák a felkészülést megfelelő óvintézkedések mellett, éppen ezért kisebb csoportokban, egymástól biztonságos távolságot tartva edzettek. Ionuț Stroe már jelezte, a klub büntetésre számíthat, ugyanis két katonai rendeletet is megszegett. Hozzátette, ha edzeni szeretnének, ahhoz mindenképpen az állami illetékesek hozzájárulása szükséges.
Lefújták a francia bajnokságot
Franciaországban Edouard Philippe miniszterelnök befejezettnek nyilvánította a professzionális sportligák 2019–2020. évi idényét. A kormányfő kedden a nemzetgyűlés előtt mondott beszédében kifejtette, hogy nem lehet folytatni többek között a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt labdarúgószezont sem. A francia bajnokságból még tíz forduló lett volna hátra. Korábban úgy hírlett, hogy június közepén folytatódhatnak a küzdelmek. Az idő előtti befejezés súlyos anyagi károkat okozhat a kluboknak, a jegybevételek és a szponzori támogatások mellett az egyesületek összesen 100 millió eurónyi tévés jogdíjnak inthetnek búcsút. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.