Már tavaly december végén volt koronavírus-fertőzött beteg Franciaországban, csaknem egy hónappal a bizonyított fertőzések felismerése előtt – adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.
Két francia kórház – a Párizs északi külvárosában lévő Avicenne és Jean Verdier – újratesztelte korábban tüdőgyulladással kezelt betegeinek váladékmintáit, és kiderült, hogy egy férfi már december 27-én fertőzött volt. A mintát többször is ellenőrizték, hogy biztos legyen az eredmény.
Huszonnégy volt beteg esetében teszteltek, és csak egy bizonyult koronavírus-pozitívnak. A férfi 15 napig volt beteg, meggyógyult, viszont megfertőzte két gyermekét. Felesége ugyanakkor nem kapta el tőle a kórt.
Egyelőre nem tudni, hogy a férfi miként fertőződött meg, és azt sem, hogy vajon ő-e az úgynevezett francia nulladik fertőzött, azaz a járvány elindítója az országban, amelyben eddig már csaknem 25 ezren haltak meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.