Ellentmondásokba bonyolódott Marcel Vela belügyminiszter és Ludovic Orban kormányfÅ‘. Miután Vela szerda este kijelentette, hogy május 15-e után mindenki oda mehet az országban, ahova akar, Ludovic Orban tegnap azt mondta, hogy a települések között valószÃnűleg a szükségállapot lejárta után sem lehet szabadon mozogni, csak jól meghatározott céllal (szolgálati érdekbÅ‘l, mezÅ‘gazdasági tevékenységre, rokonlátogatásra) – végleges döntés azonban még nem született arról, hogy mit lehet és mit nem, mert a járványügyi kockázatot is figyelembe kell venni.
EgyelÅ‘re elemzik a helyzetet, az új szabályokat várhatóan csak május 14-én jelentik majd be. Vela ezek után pontosÃtott szerdai nyilatkozatán, és közölte, hogy a települések elhagyására vonatkozó lazÃtást csak a nagyvárosokra és a környezÅ‘ falvakra értette. A korlátozások feloldása egyébként fokozatosan, kéthetente történik majd, ezt Klaus Iohannis államfÅ‘ és Ludovic Orban kormányfÅ‘ is elmondta. Orban tegnap azt is közölte, hogy az istentiszteletekre vonatkozó tiltás sem egyszerre szűnik meg, hanem elÅ‘bb a templomon kÃvüli, nyÃlt szÃni miséket engedélyezik a megfelelÅ‘ távolságtartással, maszkokkal és más elÅ‘Ãrásokkal.