Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Ígéretesebb nyárra számítanak Bölönben

2020. május 13., szerda, Faluvilág

Manapság minden tervet, elképzelést a ha szócska előz meg. A feltételes módot pedig a koronavírus indokolja. A bölöni községházán is ennek függvényében terveznek, minderről Sikó Imre polgármesterrel beszélgettünk.

  • Sikó Imre. A szerző felvételei
    Sikó Imre. A szerző felvételei

Vírus és aszály idején

Sikó Imre éppen negyven esztendeje dolgozik a helyi közigazgatásban. Titkárként kezdte 2004-ig, ezt követően pedig már tizenhat éve vezeti a közösséget bajok és örömek közepette, árvízkárokat enyhítve, aszfaltozva, hidakat-támfalakat, óvodát, ravatalozót építve, ivóvizet vezetve a két településen (lám, már a patakok apadó hozama is sejteti az aszályt). Éreztük szavaiból, nem igaz, hogy nem szeretné meglátni munkája eredményeit egy újabb mandátum esetén.

Egyelőre azonban a külföldi munkáról hazatért bölönpatakiak itthoni helyzetének rendezése a kihívás. A helyi önkormányzat adatai alapján a március végén Bölönpatakra hazaérkezettek száma meghaladta a háromszázat, voltak közöttük koronavírussal fertőzöttek is. Jelenleg Bölönben és Bölönpatakon tizenhét aktív esetet tartanak számon, akik kezelés alatt vannak, a gyógyultan távozók száma öt. Bölönpatakon, ahol a fertőzöttek zöme tartózkodik, Maria Drăgan helyi nyilvántartó mediátor kimutatása is ezt igazolja.

A karanténból, kórházból szabadult életerős fiatalok elmondták, hogy nem könnyű a „vírusbaj”, nagy betegek voltak, de még nagyobb kérdés, hogy mi lesz ezután. Itthon a vírus, visszamenni egyelőre nem könnyű, de itt az aszály is, jobbacska munkahelyet pedig nehéz találni itthon, nem Anglia ez itt!

Soha sem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna – vallja Sikó Imre. Annyi bizonyos, hogy a kórházi kezelések után hetente érkeznek a számlák, ezeket ki kell fizetni, bár az állam ezek megtérítését ígérte. A nyár közelít, de a csapadék kevés – hallani úton-útfélen –, pedig igazából csak az tudna az itthon maradottakon segíteni. Egy-egy pászmás eső vigasztalja a mező munkásait, de mint mondták: ez nem elég az ígéretesebb nyárhoz. Most még van valamennyi nedve a földnek, de mindenki várja az aranyat érő májusi esőt.

 

Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola

 

Bővítik az iskolát

Egy brassói cég jelentkezett a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola bővítésére és főjavítására – tudtuk meg. Az elbírálás időszakában járunk – tájékoztattak az önkormányzatiak –, hamarosan meg kell kötni a szerződést: az iskolaügy halaszthatatlan, régi álma a bölönieknek.

A nyolcadikosok felmérője a soron következő feladat – nyilatkozta kérdésünkre Dorel Păcuraru igazgató, akitől az online oktatás felől is érdeklődtünk. Fiatalabb és képzett pedagógusaik a felsős tanulókkal megfelelő szinten és sikerrel foglalkoznak – tájékoztatott, igénybe veszik a Google Classroom program lehetőségeit és a Facebookot is. A leglelkesebbek a bölönpataki I–IV. osztályos tanulók, de sajnos a községben tanuló V–VIII. osztályosok közül jócskán akad, aki alig-alig kapcsolódik be a folyamatba. Ők azonban rendszeres statisztikát vezetnek, amelyet továbbítanak a tanfelügyelőségre. A felsős tanulók tudják, hogy a végső kiértékelőknél jelen kell lenniük. A bölöni szülőket is kérte az iskola, hogy nyújtsanak hatékonyabb segítséget az arra rászoruló I–IV. osztályos gyermekeiknek.

A községvezetésnek a szenny­­vízhálózat kiépítésével is foglalkoznia kell, mert a kor parancsa szerint, ahol ivóvíz van, ott csatornahálózatnak is lennie kell. Erre elkészíttették a megvalósíthatósági tanulmányokat. A helyiek szerint eléggé megkésett a nélkülözhetetlen szolgáltatás.

Bölön község a régi időkben is híres volt népi kultúrájának műveléséről-megőrzéséről. A község hosszú ideje az unitárius egyházközség tulajdonában levő kultúrotthon épületét használja rendezvények megtartására. Egyelőre nem tudni, hogyan tovább, lesz-e akarat, lesz-e igény arra, hogy új hajlékot építsenek a kultúrának Bölön eljövendő népessége számára. Volt szó régebb már arról is, hogy az árvíz pusztította régi községháza bővíthető épülete alkalmas lenne erre.

Folyik az utcahálózat telekkönyvezése, telekkönyvezték a bölöni halastavat, amelyet sikerült visszaszerezni községi tulajdonba. Minden szükséges feltételt megteremtettek: rendezték a tavak környékét, van villanyvilágítás, bevezették a tavakba az ivóvízfelesleget, egészséges és felszaporodott halállomány várja a horgászokat. A Buksa-féle pisztrángos is működőképes. Bölön, ha múlik a járvány, a horgászok Mekkája lehet.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2120
szavazógép
2020-05-13: Emlékezet - :

Mindig megtette, amit lehetett (Nyolc éve hunyt el Sylvester Lajos)

Egészen pontosan nem emlékszem a dátumra. 1969 kora tavaszán szólt Balogh Edgár, akinek az egyetemen a sajtószemináriumon hallgatója voltam, hogy ott van nála Sylvester Lajos, a Kovászna Megyei Művelődési Tanács elnöke, s indul haza Sepsiszentgyörgyre kocsival. Kapva kaptam az alkalmon, mert államvizsga-dolgozatomhoz gyűjtöttem az adatokat. Az 1923–1925 között megjelenő kolozsvári Vasárnapi Újság főszerkesztője Benedek Elek volt, a lap történetének megírásához elég alaposan beleástam magam a levelezésébe, és hasznosnak látszott egy kisbaconi terepszemle.
2020-05-13: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Egyedülálló informatikai megoldás (Kényszerszabadság)

A sepsiszentgyörgyi HAMOR Soft Kft. fiatal informatikusai – Bujdosó Zsolt és Földes Sándor – számítógépes programot dolgoztak ki, amely segíti a könyvelőket, hogy kitöltsék a kényszerszabadságra járó támogatás igényléséhez szükséges listákat. A program minden felhasználó számára ingyenesen elérhető.