A több évtizede rügyező, mára már a Covid-19, illetve a Covid egy híján 20 hatására méregtermővé váló jóslatokból és világvégi jövendölésekből sokunknak elege van már Európában. Kicsinyhitűségünket második természetünkké tette a minden részletében ideológia- és hatalomvezérelt tudatipar.
Az elektronikus kütyük kikapcsolása után minden gyanússá válik, annyira belevésték a tárgyiasított rosszat a nyugati vagy nyugatiasított kelet-európai ember lelkületébe. És egy ilyen – a progresszív, átnevelő áramütésektől hajszolt, de a politikailag korrekt villanypásztorral megállított – európai tömegből szeretnének hadra fogható sereget szervezni a vesztegzár utáni világgazdasági válság ellen.
A kérdőjeles cím arra is utal, hogy a vírus okozta helyzet után másképp kell működtetni az EU-t, ha túléli. Kérdés, hogy van-e politikai akarat hozzá.
Az Európai Gazdasági és Monetáris Uniót a maastrichti szerződés hozta létre. Az 1993-ban hatályba lépett szerződés tartalmazza a Gazdasági és Monetáris Unióba lépéshez szükséges konvergenciafeltételeket: egy tagállam inflációja legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legkisebb rátát felmutató állam átlagát; az átlagos kamatráta legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg a három legkisebb inflációs rátát felmutató állam kötvényeinek átlagos kamatát; az államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, az államadósság pedig a GDP 60 százalékát.
A Franciaországban 2018 vége felé kirobbanó sárga mellényes tüntetések egyik követelése éppen a háromszázalékos kritérium felmondása volt. Lám, amit az ember nem tud elérni a hatalmi kényszer ellen, eléri helyette a vírus. Nemcsak a tagállamok kormányai, de az EU elöljárói is lemondhatnak a „híres” maastrichti „kötelékekről”. Az Európai Központi Bank 750 milliárd eurót bocsátott a tagállamok rendelkezésére, és hajlandó ennél tovább is menni, ha szükséges. Ha ebben tagállami egyetértés lesz, a megszorítások végét jelentheti mindez. Németország, Hollandia és Ausztria kitartana a megszorító politika mellett, amiből azonban a déli országoknak végleg elegük van. Az eurózóna és a kétsebességes Európa-terv veszélybe került. Jacques Delors is kilépett 94 éves magányából, hogy elmondja: az EU nagybeteg.
Mindig volt egy kis gond azokkal, akik az Európai Egyesült Államok léte mellett érveltek. Ez az álom – amely mindenkinek megjelenik ifjúkorában – tetszetős, ahogy szimpatikus a mellette szóló érvek nagy része is. Amit viszont nehéz megértetni velük: jóhiszemű törekvéseiket egy pusztító ideológia sajátította ki magának, ahogy az történni szokott a történelem során minden nemes, jobbító szándékú eszmével. Ez az ideológia a mindent szabad (valakiknek) elvén és a globalizáció kényszerén alapul. Ami a legrosszabb benne: tagadja az állami szuverenitás elvét, a határok szükségességét és a nemzeti hovatartozás élményét. (Azokat, amelyekre a legnagyobb szükség van a katasztrófák idején.) Ez az ideológia egyrészt leszűkíti az embert a fogyasztói mivoltára, másrészt rászoktat az amerikai márkás látványcivilizációra, a szappanoperákra, a hollywoodi horrorra. A szórakozás malmaihoz szoktatott homo festivus szenved bennünk a vesztegzár miatt.
Az uniós polgár a Piac üllőjén és a Jog kalapácsa alatt alakul, s ezért olyan, amilyen. A gyárak, a termelőegységek, így az egészségügyi ipar jelentős részének máshová költöztetése (spontán privatizáció) oda vezetett, hogy Kínából várjuk a szükséges felszereléseket, és Tajvantól, Dél-Koreától kap leckét Európa arról, hogy miként kellene megvédenie helyben lakó vagy idetóduló „polgárait”.
Anatole France Nobel-díjas író 1905-ben írt, A fehér kövön című, jövőt kémlelő regényében írta, hogy az Európai Egyesült Államok határait villanyáram fogja védeni, s a hadserege egy emberként óvja majd a „kivívott szocializmust”. (A látnok író szerint 2270-ben embertársaink Afrikában még tőkés rendszerben fognak élni.) Európa viszont gondtalan: „Egy kis, szemüveges ember ül valahol egy kapcsolótábla előtt. Ő a mi egyetlen katonánk. Csak meg kell érintenie egy gombot, s máris megsemmisül egy félmilliós hadsereg.”
Anatole France előbb-utóbb tiltólistára kerülhet, mert sérti a politikailag korrekt korparancsolatot. Még jó, hogy csak tucatnyi, a Gutenberg-galaxisba ragadt ember olvassa őt, s így nem jut el a közfelháborodást szító média ingerküszöbéig. A fehérek rég elhunyt világhírű íróit előbb-utóbb cenzúrázni fogják, hiszen napjainkban Kína, Távol-Kelet és az arab világ országai befolyásolják döntően a világszervezetek döntéseit. Európa ideológiailag szított pártpolitikai csihi-puhiban aprítja magát a kölcsönös undorig. France uram kis szemüveges embere pedig várja a repülőn érkező kínai maszkot.
Az Európai Bizottság továbbra is hallgat a bevándorlásról: csak a vírus és a gazdasági válság van a napirendjén. Aztán a minap az EU csendesgazdája, Németország ismét bekeményített: még a pandémia keltette válság sem ok az európai pénzügyi szolidaritásra. Nincs koronakötvény! – ismételgeti Merkel. Erősítsük, ahogy tudjuk, az európai kohéziót, de pénzügyileg nem léphető át a vörös vonal. Berlin megtagadta az EU-s tagállamok egészségügyi válság okozta adósságainak összesítését. A pénzügyi piacokon a 27 tagállam nevében történő ilyen kölcsönfelvétel ugyanis alacsonyabb kamatlábakkal járt volna. Ez volt egyébként Macron terve is.
Németország most a hollandok társaságában folytatná a neki kedvező, jól bevált utat. A Berlin–Amszterdam tengely nem enged a délieknek: továbbra is élvezné az egységes piac előnyeit. Azaz: folytatják az alacsony jövedelmű iparágak tömeges áthelyezését Kelet-Európába, és megy tovább az agy- és munkaerő-elszívás – többnyire alacsonyabb bérekért. Ilyen a sajt és a desszert a berlini menüben.
Itt lenne az alkalom megállítani azt a Merkel-féle szemfényvesztő politikát, amiért a rövidebbet a keleti és a déli államok húzzák – köztük Franciaország is. Az államok akkor lépnek, ha a gazdasági mulasztásaik miatt vagy a rájuk kényszerített gazdaságpolitikát követve a körmükre ég a gyertya. Most ilyen időket élünk. A „die rote Linie” parancsolata után jobban fénylik Merkelék talmi humanizmusa: felhatalmazás nélkül hívták meg és engedték be az ázsiai és afrikai bevándorlók tömegét. (Fél évszázaduk volt német családtámogatási rendszer kidolgozására!)
Száz év múlva Afrika és Ázsia európai csücskében lehet-e még emlékezni arra, hogy a német (és társult) tőke, illetve politikai szóvivői más kontinensre „tettek” a történelem lottóján, és nem mutattak pénzügyi szolidaritást a spanyolok, az olaszok, a franciák, a görögök és mások iránt? Az unió politikai tervében voltak valaha nemes célok is, de a profithajsza ma már mellőzi azokat.
S. Király Béla
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
