Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Sporttámogatás17 milliárd dolláros visszaesés várható

2020. május 20., szerda, Sport

Egy adatközpontú sportmarketing cég előrejelzése szerint idén 37 százalékkal csökken világszerte a sportszponzoráció, ez összesen 17 milliárd dolláros visszaesést jelent 2019-hez képest.

  • Fotó: photo8.com
    Fotó: photo8.com

Az insidethegames.biz portál híradása alapján a Two Circles azt jósolja, hogy a tavalyi 46,1 milliárd után idén csupán 28,9 milliárd dollár lesz a szponzoráció mértéke. A visszaesés a koronavírus-járvány következménye. A pénzügyi szolgáltatók a vállalat szerint 45 százalékkal kevesebbet, mindössze 6,9 milliárdot költenek majd erre a területre azok után, hogy 2019-ben ez a szektor volt a legaktívabb 12,6 milliárddal, azaz az összes szponzoráció több mint negyedével. Várhatóan az autóipar is jelentősen visszavesz a támogatás mértékéből, az 5,9 milliárd után az idei jóslat 2,7 milliárd, ami 55 százalékos csökkentést jelentene.

„A világjárvány miatt több új szponzori megállapodást befagyasztottak, a korábbi szerződéseket pedig felmondják, mert a támogatóknak is költségkímélő megoldásokat kell keresniük, vagy befejezik tevékenységüket” – írja a Two Circles. A cég néhány nappal azután tette közzé jelentését, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte, egyes szponzorai az eredetileg vártnál később fizethetik csak ki az elfogadott összegeket, mi­után a világjárvány miatt a jövő évre kellett halasztani a nyári tokiói játékokat.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2119
szavazógép
2020-05-20: Sport - :

A legbefolyásosabb ember (Labdarúgás )

A világ labdarúgásában a legnagyobb befolyással bíró személyiség a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Kelaifi – a France Football szerint. A francia szaklap kedden még csak kivonatosan ismertetett listája ötven nevet tartalmaz. Az arab üzletember mellett a Juventus ötszörös aranylabdás csatára, Cristiano Ronaldo és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Gianni Infantino került be az első háromba.
2020-05-20: Riport - Mózes László:

A jövőt fürkésző idegenvezető (Járványidőben)

Szakács Enikő idegenvezetőként és síoktatóként azok közé tartozik, akik a koronavírus okozta járvány miatt egyik napról a másikra munka nélkül maradtak. Pedig többesztendei építkezés után egyfős vállalkozása végre erősödni kezdett, az idei lett volna az első, biztos eredményeket ígérő éve. De nem csügged, idejét próbálja a lehető leghasznosabban tölteni, szakmailag képezi magát, teljes erejével a következő turistaidényre készül, noha egyelőre nem tudhatja, hogy az mikor kezdődik el.