A világ labdarúgásában a legnagyobb befolyással bíró személyiség a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Kelaifi – a France Football szerint. A francia szaklap kedden még csak kivonatosan ismertetett listája ötven nevet tartalmaz. Az arab üzletember mellett a Juventus ötszörös aranylabdás csatára, Cristiano Ronaldo és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Gianni Infantino került be az első háromba.
A France Football magyarázata szerint a PSG 46 éves tulajdonosa annak a munkának az elismeréseképpen végezhetett az élen, amellyel a párizsi klubot eljuttatta a sportág világelitjébe. Az újság az elnök érdemének tudja be, hogy amíg a Paris Saint-Germain 2011-ben csupán 44 ezer játékosmezt tudott értékesíteni, addig mára ez a mennyiség egymillió fölé emelkedett. A francia futballklub elismertségének további mutatójaként hozza fel, hogy követőinek száma félmillióról 87 millió fölé nőtt a világhálón. Al-Kelaifi, aki 2011-ben vásárolta meg a PSG-t, a BeIN Media Group elnökeként befolyásos alakja a nemzetközi médiának is, és egyik vezető képviselője hazájának, Katarnak, amely a következő világbajnokságot rendezi – írta a France Football.
A később nyilvánosságra hozandó ötvenes listán, amelyen több játékosügynök is szerepel, a legnagyobb futballsztárok közül ott van a hatszoros aranylabdás Barcelona-ász, Lionel Messi, továbbá Raheem Sterling, a Manchester City támadója, Mohamed Szalah, a Liverpool csatára és a Paris Saint-Germain két csillaga, Neymar és Kylian Mbappé is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.