Jelentős bevételkiesést okozott a vendéglátásban a március derekán elrendelt kényszerszünet, és bár sokan várták, május közepén mégsem nyithattak az éttermek, teraszok. Természetesen az újraindulás az ágazatban dolgozó háromszéki vállalkozókat is élénken foglalkoztatja, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének (SVESZ) elnöke úgy látja, lett volna megoldás arra, hogy első körben legalább a szállodákhoz tartozó teraszok működését engedélyezzék. Reményre ad okot, hogy a szállodák és éttermek munkáltatói szövetségeit tömörítő szervezet képviselőinek a kormányfő azt ígérte, hogy június elején megnyithatnak a teraszok.
Pontos szabályozással és a biztonsági előírások betartásával, szigorú ellenőrzés mellett fokozatosan újraindítható lenne a vendéglátás – vélekedett Kovács István SVESZ-elnök. Lapunk megkeresésére elmondta, immár két hónapja nincs semmi bevételük, nem volt vendég megyeszékhelyi szállodájukban, ahol ennek ellenére az eltelt időszakban is biztosítani kellett az épület felügyeletét.
A szállásadáshoz kapcsolódó lényeges szolgáltatás az étkeztetés, ami álláspontja szerint biztonságosan megszervezhető az adott helyzetben is. A reggelit szobájában fogyaszthatja el a vendég, az ebéd, vacsora a szállók teraszain, nyári kertjében is felszolgálható, az asztalokat biztonságos távolságra ki lehet helyezni, s ezeknél meghatározott számú ügyfél étkezhetne – sorolta. A legfontosabb szempont a járvány kapcsán foganatosított szabályok betartása, a vendégek és az alkalmazottak védelme – szögezte le Kovács István, aki a kesztyű és a maszk viselése mellett az egyszer használatos evőeszközök, tányérok bevezetését is támogatja. Ezek fogyasztás után eldobhatók, nem kell mosogatni, ily módon is csökkenthető az esetleges fertőzés kockázata. Ha minderre lenne kidolgozott szabályzat, jól működő rendszer, az nem jelentene nagyobb veszélyt a vendégek számára, biztonságosabb lehetne akár a boltokban, piacon történő vásárlásnál – mutatott rá.
Hogy mekkora bevételtől estek el, azt egyelőre nehéz megmondani – felelte kérdésünkre, ám rengeteg vendégük lett volna, különösen most, a nyári időszakban, amikor általában több rendezvényre szóló foglalásuk van. Kovács István ugyanakkor arra is figyelmeztetett, tavaly munkaerőhiánnyal szembesültek, s ez a helyzet újfent megismétlődhet: amennyiben a nyugati országokban feloldják a turizmust érintő korlátozásokat, a fiatalok elindulnak dolgozni, különösen azok, akik már korábban is próbálkoztak ezzel.
Mindenkinek van elképzelése arról, hogyan indulhatna újra a vendéglátás, az első és legfontosabb szempont viszont a biztonság – szögezte le megkeresésünkre Tribel István. A megyeszékhely központjában lévő, meleg ételeket felszolgáló egységük – másokhoz hasonlóan – áttért az ételek kiszállítására, s erre van is igény, ám közel sem eredményezi a korábbi forgalmat, a jövedelem pedig csak töredéke a járvány előtti időszak bevételének – ismerte el. „Nagyon húzós volt az előző időszak” – fogalmazott, a nagyobb vendéglátók ezt igencsak megsínylik, van olyan vállalkozás, ahol a járványügyi intézkedések miatt a rendezvények nem tarthatók meg, s ezzel mintegy négyezer vendéget veszítettek el – mondta. A forgalom visszaszorulása miatt alkalmazottakat is el kellett küldeni, a Tribelnél a személyzet felének tudnak munkát adni.
Égetően fontos lenne az újranyitás, hatalmas a kiesés, és minél többet várunk, annál nehezebb lesz az indulás – válaszolta érdeklődésünkre a Gado Bistro társtulajdonosa. Dóci Lóránt úgy látja, a vendéglők akár most is megnyithatnának, hiszen adott a lehetőség az egyszer használatos evőeszközök, tányérok és egyéb cikkek használatára, a fertőtlenítést, a terek, felületek, munkaeszközök tisztán tartását eddig is elvégezték a vendéglőkben, éttermekben. Mindezekre eddig és ezután is kiemelten figyelnek, a konyhán eddig is kesztyűben dolgoztak, az antibakteriális szappan adagolókban áll a vendégek rendelkezésére – sorolta. Számokról ugyan nem beszélt, ám elismerte, hatalmas bevételtől esnek el, miután a rendezvénytermüket nem használhatják. Ételeik házhoz rendelhetők, s bár jók a visszajelzések, a jövedelem messze elmarad a korábbitól. Kitért arra is, az előző hetekben az emberek rengeteg olyan cikket felhalmoztak, amire egyébként nem lenne szükségük a háztartásban, vagy nem akkora mennyiségben, mint amit beszereztek, emiatt érezhetően drágább lett számos általuk is használt fogyóanyag, ami egyrészt megnehezíti a vendéglátásban tevékenykedők munkáját, másrészt az árképzést is befolyásolja, pedig áraikon ők nem akarnak módosítani.