Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Befejezik a főtér felújítását

2020. május 22., péntek, Közélet

Kiadja a napokban a munkakezdési parancsot az önkormányzat, így év végéig befejezik Sepsiszentgyörgy főterén az eddig elmaradt munkálatokat – jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján Antal Árpád. A városvezető arról is beszélt, miért különbözik annyira a felújítás alatt álló utcákban a munkálatok ideje.

  • Az új tér látványterve
    Az új tér látványterve

Minden jogi akadály elhárult, kivitelező is került, akivel szerződést tudnak kötni, így végre befejeződhet a főtér bővítése – fejtette ki a polgármester, aki szerint a munkálatokat hat hónap alatt kell elvégezni, a beruházás értéke 2 millió 74 ezer lej (áfa nélkül). Az önkormányzat eredeti elképzelése szerint az Erzsébet parki kibővítésével a tér 19. századi hangulatát kívánták visszahozni, ám ezt az ötletet jogi úton megtámadták – idézte fel, így arra kényszerültek, hogy megváltoztassák a városrendezési tervet.

A befejezésre váró terepen többlépcsős teret alakítanak ki, mely a különböző rendezvények idején alkalmas lesz a színpad elhelyezésére, télen itt építik fel a korcsolyapályát, tavasztól őszig pedig mozgatható bútorokkal rendezik be, hogy a városlakók belakhassák, használják azt. A megújuló terület illeszkedik majd a park, valamint főtér eddig elkészült részéhez – vázolta a városvezető.

Jó hírként közölte, hogy csütörtök délelőtt átadták az építőnek a Román Nemzeti Bank egykori sepsiszentgyörgyi székhelyéül szolgáló ingatlant, mely a most induló beruházás révén a Design Bank otthona lesz. Antal Árpád jelezte: erről, illetve a főtér bővítését célzó elképzelésekről is részletesen beszámol nemsokára egy helyszíni tájékoztatón.

 

Többfunkciós teret képzelnek el

 

Szó esett a megyeszékhelyen zajló fejlesztésekről is, miután a polgármesterhez több felvetés érkezett, miért hosszabb vagy rövidebb egy-egy munkálat időtartama a város utcáin. Antal Árpád elmondta, kétféle útjavítás zajlik: teljes körű felújítás – ez a helyzet az Ág, a Domb, az Andrei Șaguna, a Sport, a Kós Károly vagy a Puskás Tivadar utcákban --, illetve javítás, amikor például a koptatóréteget cserélik, ahogyan az a Benedek Elek vagy a Szarvas utcában is történt. A kétféle beavatkozás között hatalmas a különbség, hiszen karbantartás esetén a koptatóréteg cseréje -- amit általában 8-10 évente végeznek el ott, ahol erre szükség van -- néhány nap alatt kivitelezhető, a teljes körű felújítás viszont átfogó, több hónapos, akár éves beavatkozást jelent, amikor új alapot építenek és minden vezetéket kicserélnek. Mint azt több alkalommal is jelezte, a vezetékek nagy többsége nem az önkormányzat, hanem magáncégek tulajdonában van, így e beruházások jelentős része a magáncégeket terheli, és bonyolult a gáz-, áram-, kábeltévé- és internet-szolgáltatókkal úgy összehangolni a munkálatokat, hogy az lehetőleg akadálymentes legyen. Hosszú folyamat, ám ezt a munkát jó esetben csak egyszer kell elvégezni, később már csupán karbantartásra lesz szükség az érintett utcákban – összegzett az elöljáró.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy őszig zárva maradnak az iskolák?







eredmények
szavazatok száma 2125
szavazógép
2020-05-21: Közélet - :

Leütötték az utcán

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték egy szerda este Sepsiszentgyörgyön elkövetett rablás elkövetőjét csütörtökön.
2020-05-22: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Nyugdíjpénztári ügyintézés
A nyugdíjazáshoz szükséges eredeti iratokat, a csatolt kéréseket munkanapokon 8.30 és 12.30 óra között lehet leadni személyesen, de a dokumentumok postai úton is továbbíthatók átvételi igazolással (confirmare de primire) vagy elhelyezhetők az intézmény postafiókjában. Cím: Sepsiszentgyörgy, Grigore Bălan tábornok út 14. szám, telefon: 0267 310 535.