Idén nem tartják meg a kiállítást, az érdeklődőknek egy évet várniuk kell.
A Brit Autószalon szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy a világjárvány miatt a nemzetközi rendezvény 2020-ban elmarad. Az Egyesült Királyságban tartott autókiállítást az eredeti tervek szerint augusztus 20. és 23. között rendezték volna meg. A Brit Autószalont legközelebb 2021. augusztus 19. és 21. között rendezik meg Farnborough-ban. A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek árát a szervezők visszatérítik, illetve lehetőség van az idei jegyek felhasználására jövőben. A koronavírus miatt idén március elején elmaradt a Genfi Autószalon, az április eleji New York-i Autószalont augusztus végére tolták, az április végi Pekingi Autószalont pedig szeptember végén rendezik meg. A júniusi Detroiti Autószalon idén elmarad, a helyszínén hat hónapig tábori kórházat üzemeltetnek, és az augusztusi Moszkvai Autószalont, valamint az októberi Párizsi Autószalont sem rendezik meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.