A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) vezetőtanácsa az elmúlt héten az élvonalbeli női és férfi pontvadászatok bajnokavatás nélküli törlése mellett arról is határozott, hogy folytatódnak az utánpótlás- (U13, U14, U15, U16 és U18) küzdelemsorozatok, de várhatóan a bébi- és a minikosár-fesztiválra is sor kerül.
A szakszövetség elképzelése szerint a korosztályos bajnokságokat augusztusban nyolcas döntők formájában fejezik be, amelyen az adott pontvadászatok legjobb együttesei vesznek majd részt. A FRB-nél az is terítékre került, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt a sporttermek, a sportcsarnokok használata még egyelőre tilos, így szabadtéri pályák adnának otthont a döntőknek. A járványhelyzet javulásának függvényében a 2019–2020-as ifjúsági küzdelemsorozatok fináléit augusztusban rendeznék meg. Ezeken négy sepsiszentgyörgyi – három sportiskolás és egy Sepsi-SIC-es – együttes venne részt, ám sajnos, Kézdivásárhelyről egyetlenegy csapat sem került be a legjobb döntős alakulatok közé. A Sepsiszentgyörgyi ISK az U18-as, U16-os és U15-ös lánycsapat, míg az ugyancsak megyeszékhelyi Sepsi-SIC U14-es lányegyüttese harcolhat tovább a bajnoki címért. Az U18-as fiúbajnokságot a Sepsi ISK a 29. helyen zárta, az U16-os legények viszont a 19. helyen végeztek. Az éremesélyesnek tartott céhes városbéli Nagy Mózes SK U16-os lánycsapatát a szövetség 9. pozícióba rangsorolta, és így éppenhogy lemaradt a döntőről. A Kézdivásárhely SE U15-ös fiúcsapata a 25. helyen fejezte be az időnap előtt véget érő pontvadászatot, az U13-as lány bajnokságban érdekelt Nagy Mózes SK a 15., míg a Sepsi ISK a 18. lett.
„A szövetség döntése értelmében három lánycsapatunk jutott ki a döntő tornára, s kissé meglepett ez, mivel mindenki fel volt készülve arra, hogy lefújják a szezont. A már kijutott U15-ös korosztály mellett az U16-os és U18-as együttesünk is finalista. Bár még mindig nem érzem teljes biztonsággal véghezvihetőnek a rendezést, nagyban függ attól, hogy mennyire változnak a szabályozások az országban. A legnagyobb fejtörést, úgy gondolom, a pénzügyi keret előteremtése okozza majd, mert nem tudjuk, mire számíthatunk az elkövetkező időszakban a minisztérium részéről. Bár papíron rendelkezünk akkora költségvetéssel, hogy részt vehessünk három csapattal, bízunk benne, hogy a valóság nem írja felül a dolgokat. Amennyiben nem lehet teremben játszani, semmiképpen nem szeretnénk, ha a döntőket aszfaltfelületen rendeznék. Nem akarunk maradandó sérüléseket kockáztatni. Ilyen értelemben Sepsiszentgyörgy ideális helyszín tudna lenni, rendelkezünk 2–3 gumival borított pályával, ahol meg lehetne szervezni egy döntő tornát. Szeretnénk minél előbb már elkezdeni az edzéseket, mindenkinek hiányzik már a kosárlabda. Ez nagy lehetőség a döntőre kijutott csapatok lányainak, s csak azokra fogunk számítani, akik mindent alárendelnek a döntőre való felkészülésnek!” – nyilatkozta érdeklődésünkre Nemes Áron, a Sepsi ISK igazgatója.
Ha a hazai járványhelyzet engedi, akkor várhatóan augusztus végén, szeptember elején kerülhet megrendezésre – minden szükséges óvintézkedést betartva – a nagyon népszerű bébi- és a minikosár-fesztivál is, amelyen évről évre egyre több háromszéki csapat vesz részt. (tibodi)