A Sepsi OSK szombaton közösségi oldalán jelezte, a játékosok és a szakmai stáb második koronavírustesztje is negatív lett. Eközben a Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Răzvan Burleanu új információkat közölt az élvonalbeli bajnokság újrakezdését illetően. A tervek szerint június 1-jén a csapatok elkezdhetik a csoportos edzéseket, június 13-án pedig folytatódhat a bajnokság.
A szakszövetség első embere közölte, a csapatok előreláthatóan június 1-je után kezdhetik el a csoportos edzéseket, és közel két hét áll a rendelkezésükre, hogy felkészülési mérkőzéseket játsszanak, az élvonalbeli pontvadászat pedig június 13-tól folytatódhat majd. „Jelenleg a kluboknak az edzőtáborban be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket. Bizonyítaniuk kell, hogy tartani tudják magukat a tervhez, és várják az engedélyt, hogy június 1-jétől elkezdhessék a csoportos edzéseket. Ez után következnek a felkészülési mérkőzések, majd június 13-tól újra szeretnénk kezdeni a bajnokságot, első körben természetesen nézők nélkül” – nyilatkozta Răzvan Burleanu.
Az elnök elmondta, a jelenlegi körülmények között elengedhetetlen a mérkőzések zárt kapuk mögötti lebonyolítása, viszont reméli, a korlátozást minél hamarabb feloldják. A rájátszás alsó- és felsőházában 8, illetve 12 forduló van még hátra, eddig ugyanis két játéknapon vannak túl, legutóbb március 6–9. között rendeztek meccseket. A felsőházban a címvédő és listavezető Kolozsvári CFR négypontos előnnyel áll a FCSB és a Craiova előtt, míg az alsóházban az FC Viitorul (24) és a Sepsi OSK (19) áll az első két helyen, a kiesés ellen pedig az FC Voluntari (12), a Chindia Târgoviște (14) és az Academica Clinceni (14) harcol.
„A felkészülés első hete sikeres volt, már amennyire az előírt körülmények engedték, hiszen négyfős csoportokban edzhettünk, és ezen a héten is hasonló lesz a helyzet. Egyelőre három teszt elvégzésére köteleznek: az elsőt az edzőtábor előtt, a másodikat a felkészülés hetedik, a harmadikat pedig a tizennegyedik napján. A Hivatásos Labdarúgó Liga és a szakszövetség is előírja a tesztek elvégzését, viszont a fizetés a klubokra hárul, ami komoly kiadást jelent. A labdarúgók a hotelből elmennek edzésre és vissza, a stábtagokon kívül senkivel sem lépnek kapcsolatba, szóval két hét alatt három tesztet elvégezni elég feleslegesnek tűnik. A bajnokság folytatása valószínűleg azt jelenti, hogy hetente két mérkőzésünk lesz, ami hetente két újabb tesztet jelent” – nyilatkozta lapunknak Hadnagy Attila.
Mint ismert, a csapatok az eddigi három helyett ötször cserélhetnek a mérkőzéseken. Az új szabályzat csak a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt versenysorozatokra vonatkozik, a következő idényben már nem lesz érvényes. A találkozókon öt cserejátékos léphet pályára, viszont a cserékre csak három időpontot lehet felhasználni, a félidőben végrehajtott változtatás ebbe nem számít bele. A Román Labdarúgó-szövetség úgy határozott, a mérkőzésekre nevezhető eddigi 18 fős játékoskeretet 20 fősre emeli, vagyis kilenc labdarúgó ülhet a kispadon.
„A feszített tempó miatt a sérülésveszély nagy lesz, viszont a mérkőzésre nevezhető játékoskeret 20 fős lehet, emellett pedig ötöt cserélhetünk, szóval ezek kicsit javítanak a helyzeten. A kispadon be kell tartani a szabályokat, vagyis a labdarúgóknak és a stábtagoknak maszkot kell viselniük, és feltehetően nem ülhetnek közvetlenül egymás mellé. Júniusban már a régi kerékvágásban edzhetünk, így a bajnokság folytatásáig 80 százalékosan fel tudunk készülni. A tétmérkőzések előtt, úgy terveztük, hogy két edzőmeccset is játszunk az FK Csíkszereda ellen” – fogalmazott a sepsiszentgyörgyi ügyvezető igazgató, aki hozzátette: nem hiszi, hogy a csapatok látványos futballt fognak játszani az újrakezdés után.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.