Minden korlátozást feloldanának Türingiában

2020. május 25., hétfő, Világfigyelő

A koronavírus-járvány miatt bevezetett valamennyi általános korlátozást visszavonhatják Türingiában június elején a német tartomány kormányának tervei szerint. Az „állami kényszer” helyett a felelős állampolgári magatartásra kell építeni – mondta a Bild am Sonntag vasárnapi lapnak Bodo Ramelow miniszterelnök, kiemelve, hogy az eddigi szigorú korlátozások eredményesek voltak, és a szabályozást hozzá kell igazítani a megváltozott helyzethez.

A márciusban elrendelt járványlassító intézkedések alapját olyan becslések alkották, amelyek szerint a 60 ezret is elérheti az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma. A legutóbbi adatok szerint viszont háromezernél is kevesebben fertőződtek meg a 2,1 milliós tartományban.

Türingia lehet az első a 16 német tartomány közül, ahol visszavonják az általános járványügyi korlátozásokat. A következő kormányülés napirendjén szereplő terv szerint június 6-tól megszüntetik az egész tartományban mindenütt egyformán érvényes óvintézkedéseket, egyebek mellett a közterületi társas távolságtartásról és a maszkviselésről szóló szabályokat, és a fertőzésveszélytől, illetve a járványhelyzet alakulásától függően területileg és ágazatonként eltérő előírásokat vezetnek be. Így például tovább folytatják az oktatási rendszer működésének helyreállítását, és bevezetik a dolgozók – tanárok, nevelők – rendszeres, ingyenes szűrését a SARS-CoV-2-re. Bevezetik azt is, hogy járási szinten vissza kell állítani a járványlassító korlátozásokat, ha 35 fölé emelkedik az előző hét napon regisztrált fertőzöttek százezer lakosra vetített száma. Ez jóval szigorúbb szabály lenne a szövetségi kormány és a tartományi kormányok közösen kialakított védekezési alapelveihez képest, amely szerint heti 50 új eset után kell korlátozásokat bevezetni a járásokban és városokban.

A járványhelyzet nem csak Türingiában javul. A Robert Koch Országos Közegészségügyi Intézethez (RKI) szombatról vasárnapra 431 új fertőzésről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól. Minden második tartományban 10-nél kevesebb ember szervezetében mutatták a SARS-CoV-2-t. Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 178 281 fertőzést mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülő, vagyis a fertőzésen már átesett igazolt fertőzöttek becsült száma 500-zal, 160 300-ra emelkedett. A vírus okozta betegségben (COVID-19) 8247 regisztrált fertőzött halt meg, ez 31-gyel több az egy nappal korábbinál. Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek becsült száma 10 ezer alá süllyedt a 83 milliós országban.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2020-05-25: Világfigyelő - Szekeres Attila:

Magyar érték a vallásszabadság törvénye

Bekerült a Magyar Értéktárba a vallásszabadság törvénye, melyet az Erdélyi Országgyűlés 1568-ban Tordán fogadott el. Erről a Hungarikum Bizottság határozott május 21-én tartott idei elő, összességében 25. ülésén Budapesten. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely bekerül a Hungarikumok Gyűjteményébe, mely hír széles körű nyilvánosságot kapott, mellette viszont elsikkadt a fennebb említett.
2020-05-25: Világfigyelő - :

A svédek elszigetelték magukat

Svédország a legtöbb európai országtól teljesen eltérő módon kezelte a koronavírus-járványt. Az ország nem akart karantént bevezetni, ám most úgy tűnik, mégis teljesen elszigetelte magát Európától. A környező államok ugyanis lassan újranyitják határaikat, azonban a svédekkel közös szakaszt egyelőre a legtöbb ország zárva tartja.