Mai levelünkAz orvosi eskü és a járvány

2020. május 29., péntek, Nyílttér

Nem mesterségem a tollforgatás, de időnként rákényszerül az ember. Néhány évvel ezelőtt fogadalmat tettem önmagamnak, hogy hivatásom mindennapi munkáját elvégzem, de részletekkel, visszásságokkal többet nem foglalkozom, megjátszom az immunist a dolgok alakulása iránt, elvégre nélkülem is halad előre a világ.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Ez így is történt hosszú időn keresztül, miközben figyeltem az írott sajtót és a közvéleményt különösen az utóbbi hónapokban, amikor kezdtek sűrűsödni az események. Tudomásul vettem a koronavírus megjelenését, napról napra követtem a reális és kevésbé valódi számadatokat, elkönyveltem, hogy ha a Covid-19 virózisba belehalsz, pénzt is kaphatsz. Aztán kicsit elgondolkodtam, és enyhén morogtam magamban, hogy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház teljes egészében koronavírusos betegeket ellátó intézménnyé alakult, holott a megye egészségügyi ellátásának a gerince volt, mert a baróti, kézdivásárhelyi, kovásznai és bodzafordulói egységekből a súlyos eseteket Sepsiszentgyörgyre küldték, mióta világ a világ, na de hát az új helyzet új helyzet, bele kellett törődni.

Aztán egy kicsit megint megtorpantam, amikor a tuberkulózis- és pulmonológiai osztály helyére egyik napról a másikra az onkológia került – de ezzel is kibékültem, hisz vannak nálam okosabbak. Az már meg sem lepett, hogy a szemészetnek, fül-orr-gége stb. osztályoknak egy­előre búcsút kell mondani, s más osztályokat a megye valamelyik másik zugában kell keresni, például Kézdivásárhelyen vagy Kovásznán.

Természetesen, a változást mindenki megérezte a saját bőrén, de ezt azért el lehetett viselni különösebb gond nélkül. Csakhogy már ekkor komoly hiányosságok mutatkoztak a betegellátásban, s ez még a kezdet volt. Az igazi izgalom akkor kezdődött, amikor elkezdtünk izzadni, nehogy belekeveredjünk egy félretájékoztatási örvénybe, vagy nehogy hamis pozitív teszteket hozzanak ki, hetekre kórházba dugjanak – és lassan beindult a járvány. Kétségtelen, hogy aki elkapta és tünetekkel szenvedett, az nem volt irigylésre méltó helyzetben, már csak azért sem, mert a lefolyás bizonytalansága a jövőbe vetett derűlátást nagymértékben leszűkítette, és a beteg akarva-akaratlan megtanulta, hogy nem csak a sebészi kést forgatóknak van becsülete, hanem a bel-betegségekkel foglalkozóknak is. Számomra nyitott kérdés marad a Brassóval történő együttműködés, tudniillik nekik sokkal szélesebb lehetőségeik voltak és vannak, mint Kovászna megyének. Hogy ebből kinek volt előnye? Nekünk semmi esetre sem.

Ebben a forgatagban kerülök a sepsiszentgyörgyi tüdőgondozóba, ahol szembesülni kényszerülök a jelen egy másik nagyon fájdalmas oldalával. Ma az egészségügybe betekinteni roppant nehéz a kívülállónak, legyen az újságíró, beteg vagy egyszerű halandó, de még a benne dolgozónak is. Ott, ahol a határozatok és döntések tiszták, áttekinthetők és észszerűek kellene hogy legyenek, mert emberéletekről van szó, pontosan ott a legzavarosabbak.

A koronavírus-fertőzöttekkel és hozzátartozóikkal együtt érzek, de kevés szó esik azokról az új és krónikus betegekről, akik ebben az időszakban betegedtek le vagy estek vissza betegségük heveny szakaszába, és kénytelenek voltak szenvedni a Kálvária útvesztőiben az összevissza intézkedések miatt.

Nemrég olvasom egyik helyi újságban, hogy a tbc-betegek kezelése zökkenőmentesen zajlik a megyei kórházban, és nem csorbult az ellátás. Hát ez így nagyon hamis, ha az igazgatóságot kérdezed, a válasz egy, ha a tüdőgyógyászati osztály orvosait, a válasz ennek szöges ellentéte, és olykor az egyik nem tud a másik álláspontjáról – mindez egyetlen intézmény keretén belül, de a lényeg más, éspedig, hogy a beteg szenved.

Valamikor elképzelhetetlen volt, hogy egy újonnan felfedezett vagy egy régi visszaeső tüdőbajos ne legyen beutalva a kórházba, ma lehetséges, sőt, divat ez. A kérdésre a válasz elképesztő, Kézdivásárhelyre kell küldeni, oda, ahol egy szál tüdőgyógyász dolgozik, ő is csak a járóbeteg-rendelőben, és néhanapján ügyeletezik a városi kórházban. Vagy esetleg Kovásznára kell küldeni a beteget, ahol viszont még tüdőátvilágításra sincs lehetőség.

A szakmai kérdéseket nincs miért boncolgatni, sem vitatni, de munkásságom jó néhány éve alatt, ha egyebet nem is, de azt, hogy ki szorul sürgősségi kórházi ellátásra és ki nem, azt megtanultam.

Az események sorozatában a döbbenet legnagyobb okozója a minden szinten érzékelhető apátia, a hitvallás, az együttérzés és sajnálat hiánya, nem beszélve a felelősségtudatról, hisz emberi életekről és sorsokról van szó. S ha mindezt, ha nehezen is, de elfogadom, azt, hogy miként lehet kiegyezni a lelkiismerettel, azt semmiképpen sem tudom megérteni – vagy vannak olyanok, akiknek nincsen?

A lényeg, hogy az igazság mindig csak egy, kettő nincs belőle, és mindig azon az oldalon áll, ahol a beteg ember. A fájdalmas viszont az, hogy szembe kell állni a szenvedővel, és meg kell magyarázni neki az elfogadhatatlan, gyarló emberek fabrikálta valóságot. Én, mint egyszerű ember, annyit állíthatok ebben a száradtlelkű világban, hogy az egészség az emberiség legnagyobb kincse, ára nincs és pótolhatatlan. Ezért ne felejtsétek a beteg embert, és vigyázzatok, miképpen törlitek le homlokáról a verejtéket, mert a sors forog: ma én és holnap te.

Dr. Sipos András

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2020-05-29: Nyílttér - :

Szégyenfolttá vált ékszer

Valahányszor arra visz utam, mindig bekukkintok a Szakszervezetek Művelődési Házába. No, nem nyomom le a kilincset, mert az talán nincs is, s lehet, nem lenne szerencsés belépni oda, ahol legalább két évtizede emberi kéz nem rakott semmit a helyére.
2020-05-29: Nyílttér - :

Isten fényében (Áhítat)

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. (1 János 1,5)