Kányádi Sándor: Léggömb, pitypang, pacsirta

2020. május 29., péntek, Kiscimbora

A kisfiú olyan ügyesen mondott verset, olyan szépen énekelt az óvoda gyermeknapi ünnepélyén, hogy a bátyja, a nagyfiú vett neki jutalmul egy nagy, piros léggömböt. Kézen fogta a kisfiút. A kisfiú rövidre markolta a léggömb zsinórját.

  • Miron Otília rajza
    Miron Otília rajza

Így jődögéltek, jövögettek hármasban hazafelé. Mármint a nagyfiú, a kisfiú meg a nagy, piros léggömb. Az édesanyjuk, aki ugyancsak ott volt az ünnepélyen, és nagyon büszke volt az ő ügyes kisfiára, előresietett, hogy megsüsse az ünnepi ebédhez a palacsintát.
– Addig még egy kicsit sétálhattok is – szólt vissza elmenőben.
– Sétáljunk ki a Fellegvárra – kapott az alkalmon a kisfiú.
– Sétáljunk – egyezett bele a nagyfiú –, de akkor egy kicsit szaporábban sétáljunk, nehogy kihűljön majd a palacsinta.
És elkezdték szó nélkül szedni a lábukat, hogy a séta is megessen, s a palacsinta is még azon melegiben várja őket.

De akárhogy is szaporázták a lépést, azért a kisfiú szokása szerint csak kérdezgetett:
– Miért fellegvár?
– Mert vár volt valamikor.
– És fellegekből volt?
– Már hogy lett volna – mosolygott a nagyfiú –, földből volt, meg kőből. A falait körben földből hompolták.
– Hompolták?
– Hompolták, halmozták, magasították. Most már érted?
– Értem – bólintott a kisfiú.
– Na látod, okos fiú vagy te. A kapuit meg az épületeket a várban kőből meg téglából építették.
– Akkor miért fellegvár?
– Mert magasan van, lentről, a Szamos mellől úgy látszott, mintha a fellegekig érne.
– Mint a felhőkarcoló a tévében?
– Mint a felhőkarcoló. Na látod, tudod te magadtól is.
– És most már miért nincs vár?
– Mert nincs szükség rá. Mert nincs háború sem. Béke van.
– És szálloda.
– És szálloda, de még milyen szép szálloda van a régi várban.
– Mint egy felhőkarcoló.
– Csak szebb, igaz? Mert nemcsak magas, hanem széles is.
– Bizony, gyönyörű. De most menjünk inkább arra az ejtőernyős ugrótorony felé, a gyepre – mondta a nagyfiú, mert közben fölértek a tetőre.

A léggömb is meg-megugorta magát örömében. Szállni szeretett volna. De a kisfiú keményen fogta, és konokul tovább kérdezett:
– És ha nincs háború, akkor ellenség sincs?
– Nincs. Barátok vannak. Jóbarátok.
– És ők laknak a szállodában?
– Ők laknak – mondta a nagyfiú –, de nézd csak: mennyi pitypang.
Itt-ott még sárgállt egy-egy megkésett pipevirág, de nagy részük már pitypangnak öltözve mutogatta fehér bóbitáit. Mintha icipici földet ért ejtőernyők lepték volna el az ugrótorony alját és környékét.
– Pitypang, pitypang – örvendezett a kisfiú.

És ekkor megszólalt a fejük fölött egy pacsirta. Valahonnan a mezők felől parittyázhatta magát a Fellegvár egére. Talán, hogy a városi gyermekeknek is örömet szerezzen, legalább a gyermeknap alkalmával.
– Pacsirta – ámult az égre a nagyfiú –, hallod, milyen szépen szól? Nekünk énekel.
– A mi pacsirtánk – mondta ki ragaszkodását a kisfiú. – De hogy tud egyszerre énekelni is meg repülni is?
– Ez az ő tudománya – mosolygott a nagyfiú.
Zengett, zengett a pacsirta, s a játszó gyermekek mind többen kapták föl a fejüket, a magasba ámulva hallgatták a kis énekest. A léggömb is táncba fogott, hogy a kisfiú alig tudta féken tartani.
– És nem fárad el? – intett a magasba a kisfiú.
– Akkor leszáll pihenni.
– Akkor is énekel.
– Csak a magasban énekel. Csak ott tud. Erre a kisfiú váratlanul elengedte a léggömböt.
– Hogy ne kelljen leszállnia – magyarázta. – Neki adom a léggömböt, hogy abba kapaszkodjék. Pihenjen és mindig énekeljen. Nem haragszol?
A nagyfiú dehogy is haragudott. Ölbe kapta a kisöccsét, hogy annyival is magasabbról lássa: hogy száll a léggömb, milyen boldogan. Föl, az éneklő pacsirtához.
Aztán az elszállott léggömb helyett pitypangból szép láncot fűztek. Még egy kis csokor virágot is tudtak szedni az édesanyjuknak, aki éppen akkor fejezte be a palacsintasütést, amikor a fiai hazaértek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1207
szavazógép
2020-05-29: Nyílttér - :

Isten fényében (Áhítat)

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. (1 János 1,5)
2020-05-29: Kiscimbora - :

Dombi Zsuzsa: Esős délután

Zuhogott. Mintha nem akarná abbahagyni soha többé. Pedig ma délutánra kirándulást tervezett a család. Két hét óta tervezik, de mindig közbejött valami.