Megrendelések, szerződések hiányában kénytelen beszüntetni tevékenységét a kábelköteg gyártásra szakosodott Valkes Kft. A sepsiszentgyörgyi vállalkozás több mint háromszáz munkatársát küldi el, aki számára június 2-án kezdődik a húsz napos felmondási idő. Mint megtudtuk, a kollektív munkaszerződésben nem szerepel a végkielégítés, a gyár azonban igyekszik segíteni dolgozóit, hogy más munkahelyet találjanak.
A 2007 áprilisában bejegyzett vállalkozásnál immár fél éve tapasztalják az autóipart érintő lassulási hullámot, a járvány pedig ráadásként „csavart a helyzeten” - mondta el lapunk megkeresésére Gáspár Tímea. A Valkes Kft.személyzeti osztályvezetője kifejtette, a szentgyörgyi gyár partnere a Pitești-en működő Lear Corporation Románia cégnek, mely a Nissan beszállítója, s mint közismert, a Nissan húszezer saját dolgozójától vált meg. Ez a helyzet a Valkeshez hasonlóan több alvállalkozót is kedvezőtlenül érint - jegyezte meg.
A kábelköteggyártó elbocsátás előtt álló kollégái a következő húsz napban mentesülnek a munkavégzés kötelezettségétől, hogy új állást keressenek, közben munkaadójuk is felvette a kapcsolatot több háromszéki céggel, hogy azok átvegyék az elküldöttek legalább egy részét. Mint az Gáspár Tímea elmondta, tárgyaltak már a Diószegi Pékséggel valamint az Ariadne Impex-szel is, ám azt tapasztalja, mindenhol azért küzdenek a cégek, hogy tevékenységüket fenntartsák – mutatott rá. A Valkesnél foglalkoztatottak közül mindössze félszáz ember munkaviszonya marad meg, ők az Autoliv bedolgozóiként folytathatják tevékenységüket.
Ha rajtunk múlik, soha nem jutunk ilyen helyzetbe – fogalmazott Gáspár Tímea, aki úgy érzi, sikerült egy összeforrt munkaközösséget kialakítaniuk, s kollégáiknak talán nehezebb lesz beilleszkedniük egy új környezetbe. Felidézte azt is, a cég „csúcsidőben” összesen 1750 háromszéki munkavállalót foglalkoztatott Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.