Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros kétmillió magyarjához szólt, azt követően, hogy „az ítélet végrehajtatott”, az általa említett térség magyarsága pedig „bekebeleztetett Romániába”. Ám a budapesti, felfelé ívelő építész pálya helyett a sztánai életvitelt választó – és e magatartásával is példát mutató! – Kós Károly jajveszékelés helyett cselekvést, előretekintést javasolt csalódott és reményvesztett honfitársainak. Íme a manifesztum néhány kulcsmondata: „Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”. „A mi igazságunk: a mi erőnk.” „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Kós Károly szavai azóta jóformán semmit sem veszítettek időszerűségükből. „Az Élet nem vár, az Élet rohan” – hangoztatta, és bizony, egy évszázad múltán sem mondhatna mást.

A centenárium. Százesztendős a trianoni békediktátum, június negyedikére, a gyásznapra, illetve a nemzeti összetartozás napjára emlékeztek szerte a Kárpát-medencében, méltósággal, szomorúsággal is, ám mégis jövőbe tekintően. A nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni, mert ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét – állapította meg Kövér László házelnök a magyar Országgyűlés emlékülésén. A harangzúgás mellett helyenként provokatív bekiabálások is hallhatóak voltak, mégis, bármiféle nacionalista kilengés, indulatkeltés ellenére az is elhangzott, lehetséges a magyar–román megbékélés. Éppen Tőkés László beszélt erről, és éppen Bukarestben, mondván, ennek az lenne a feltétele, hogy Románia szakítson az állampolitikai szintű magyarellenességgel. Ehhez természetesen első lépésként gesztusokra lenne szükség a többségi nemzet részéről, az Igor Matovič szlovák kormányfő gesztusához hasonló gesztusokra.

Az esély. „A trianoni diktátum századik évfordulóján elsősorban a nemzeti összetartozás erősítéséért és áldásos jövőnkért fohászkodunk, nem a gyászt és a veszteségérzetet mélyítjük” – írják közös nyilatkozatukban az erdélyi magyar egyházvezetők. Azt is megjegyzik, „a tényleges egyenrangúságban élő népek gyermekei egymást megbecsülve és tiszteletben tartva esélyesebben boldogulhatnak”. A traumák ellenére adott tehát egy esély a továbblépéshez, ehhez pedig bizalomra lenne szükség a Kárpát-medencében élő nemzetek között. És ezt megalapozandó az lenne a legjobb, ha mindannyian okulnánk az elmúlt évszázad tévedéseiből, s tekintetünket a következő évszázad kihívásaira szegeznénk. Kós Károly száz esztendeje rögzített szavai ma is megismételhetők: építenünk kell, ehhez pedig kellenek a bátrak, a látni és harcolni akarók, az előre tekintők. Kellenek az országépítők.