Gyásznap Ozsdola határában

2020. június 5., péntek, Közélet

Tegnap Kovászna és Vrancea megye határánál, a Vas-kútnál, Ozsdolától tizenhárom kilométerre a 2008 őszén felújított első világháborús katonasírnál lévő emlékkeresztnél nagyszámú ozsdolai, kézdivásárhelyi és kézdisárfalvi hagyományőrző, valamint az RMDSZ ozsdolai szervezetének több tagja emlékezett a száz esztendővel ezelőtt aláírt trianoni békediktátumra.

  • Héjja Bécó felvétele
    Héjja Bécó felvétele

Az emlékkeresztnél Lukács Attila, az RMDSZ ozsdolai szervezetének elnöke elevenítette fel a gyalázatos békediktátumot, majd Lázár Éva és Fábián Angella szavalt. A megemlékezésen Bartos Károly kézdisárfalvi római katolikus plébános és Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, ozsdolai plébános is jelen volt, áldásukat adták a megemlékezőkre. A közös ima után himnuszaink hangzottak el, amit koszorúzás követett. Végezetül Harai Julianna ny. tanítónő Wass Albert Nagypénteki sirató című versét szavalta el. A koronavírus-járvány miatt ezúttal a Kún Kocsárd-iskola tanulóinak az alkalomhoz illő műsora elmaradt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2020-06-05: Máról holnapra - Mózes László:

Országépítők évszázada

Az országépítő. Kós Károly, a „magyar szellem ezermestere”, akit államalapító királyunkról, Szent Istvánról szóló regényének címe alapján országépítőként is emlegetnek, 1921-ben fogalmazta meg a Kiáltó szó című, az erdélyi magyarsághoz intézett felhívását.
2020-06-05: Világfigyelő - :

Áder János: A magyar nemzet nem csak volt, lesz is

A magyar nemzet nem csak volt, de lesz is – mondta Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén tegnap. Száz év elteltével, két világháború után, Trianontól és gazdasági válságoktól gyötörten, egy több mint négy évtizedes kommunista-szocialista vargabetű után, egy levert forradalmat követően, többször is az államcsőd szélére jutva itt vagyunk, élünk – hangoztatta az államfő. Kijelentette: senki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a nemzet földrajzi határai megváltoztak.