Lebontják azt a deszkafalat, melyet a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjába építettek be a múlt héten – közölte Kovács István, a patinás régi épület tulajdonosa, aki szerint „addig csinálják újra, amíg jó lesz” az eredmény, törvényes és mindenki számára elfogadható. A közel százéves létesítményt ugyanis engedély nélkül kezdték átalakítani, és nagyon sokan felháborodtak az eljárás miatt.
A pavilon a Park Szállodához tartozó magántulajdon, és mivel tavaly egész évben kihasználatlanul állt, bérbe adták egy kürtőskalácssütőnek, aki saját céljainak megfelelően alakítaná át. Ezt meg is kezdte, de nem az egyezség szerint, abban ugyanis az szerepelt, hogy mozgatható berendezés kerül a kis parki cukrászda tetejére – magyarázta Kovács István. Egy doboz lesz bent, ami teljesen független a meglévő épülettől – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a berendezéshez nem kell engedély, átalakításról pedig szó sincs. A vállalkozó emlékeztetett arra, hogy a parkban levő mesterséges tó fölötti híd is csak másodszori nekifutásra sikerült jól, és hangsúlyozta, hogy nem kíván hozzányúlni a pavilonhoz, hiszen a környéken egyedül ez maradt épen, nem szolgálja már a közönséget hasonló épület sem Előpatakon, sem Málnásfürdőn. Meg is ismételte: senki nem akar törvénytelenül eljárni vagy a sepsiszentgyörgyi pavilont elrontani, ellenkezőleg, újrafestik és konzerválják, hogy még sokáig dísze legyen a városnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.