ÉLELMISZER-ÁRHULLÁM. Drágább lesz az élelmiszer már a hónap végétől, mert nagyon meggyengült a lej, és mert az üzemanyagért meg az áramért is többet kell majd fizetni. A termelők szerint a kenyér ára akár harminc százalékkal is emelkedhet, de jelentősen meg fog drágulni a tej és a cukor is. Általában a többi élelmiszerért is többet kell majd fizetni, mert ezeknek jelentős részét külföldről hozzák, az árat pedig az euró-lej árfolyam szerint számolják ki. Márpedig a lej egyre kevesebbet ér, hétfőn már egy euró négy lejbe került. (Adevărul)
NOVEMBERTŐL ÚJ HITELEZÉSI SZABÁLYZAT. Legszembetűnőbb következménye az lesz, hogy a lakosság a mostaninál átlag húsz százalékkal vehet majd fel kisebb hitelt. Az új szabályzat szerint csak a jövedelmi adóbevallás alapján lehet hitelt felvenni, nem lesz elég a fizetési bizonylat. Az új szabályzattól a jegybank a feketemunka visszaszorítása mellett azt is reméli, hogy stabilizálódik a pénzügyi rendszer. (Erdély Fm)
PER TISZTESSÉGES NYUGDÍJÉRT. Az utóbbi három évben több mint 25 000-en perelték be a nyugdíjpénztárt, mert nem voltak megelégedve azzal, ahogyan 2005-ben újraszámolták a nyugdíjaikat, mintegy 8000 személy nyert, 6000 per még folyamatban.
SZÁMOLT A KORMÁNY. Összesen tízmilliárd eurós költséget jelentene az állami büdzsé számára, ha minden állami alkalmazottnak a követelt szintre emelnék a fizetését. A költséget csak úgy lehet fedezni, ha az ötmillió alkalmazott mindegyikére kirónak 2000 eurós pluszadót, jelentette ki Tăriceanu kormányfő, elmondva azt is, hogy egyelőre nem lehet kiszámítani a béremelések következményét, mivel ennek a magánszférára is lesz hatása. Most jött rá Tăriceanu arra is, hogy ha csak a pedagógusok bérét emelik, az diszkriminációt jelentene. (Realitatea)
MÓDSZERVÁLTÁS. Másképp számítják ki a jövőben az egyes gyermeknevelési társadalombiztosítási hozzájárulásokat. A kormány által elfogadott új szabályozó szerint most már alkalmazni fogják a járandóságok kiszámításakor a törvény által megszabott kvótát, az összegeket pedig a költségvetésből állják. A változtatás vonatkozik azokra, akik kétévesnél kisebb gyermek nevelése céljából vannak szabadságon, s azokra is, akik hároméves korukat még be nem töltött, illetve 3—7 éves fogyatékos gyereket nevelnek. A hozzájárulást eddig a minimálbérhez viszonyítva számították ki, mostantól térnek át a segélyhez való viszonyításra. (Erdély FM)
FERTŐZ A KÍNAI SEBÉSZETI CÉRNA. Országos ellenőrzést rendelt el Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter a sebészeti beavatkozásoknál használatos, kínai gyártmányú orvosi varróanyagok miatt minden kórházban. Az ország több részéről is érkeztek bejelentések, hogy a felszívódó varrófonal akár halálos kimenetelű fertőzéseket is okozhat. ,,Remélhetőleg két héten belül kiderül, okozhat-e megbetegedést ez az orvosi eszköz, addig is elrendelem a varróanyag betiltását" ― jelentette ki a miniszter. Vaslui-ban jelen pillanatban négy beteg van veszélyben a nem fertőtlenített varróanyag miatt. Itt az ellenőrzést azután rendelték el, hogy egy Argeş megyei kórházban meghalt egy nő a nem csírátlanított orvosi cérna miatt. (Agerpres)