A választásokat követően olyan kormány kialakítása lenne ajánlatos, amely a parlament többségének támogatását élvezi — jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint ez a parlament és a kormány közötti ellentétek, a két intézmény tevékenységében tapasztalható zavarok, valamint a törvénytervezeteket érintő viták megszűnéséhez vezetne. ,,Nem fogadhatjuk el azokat a véleményeket, amelyek szerint kisebbségi kormányzásra lenne szükség, bárki is nyerné meg a választásokat" — mutatott rá, hozzátéve: bár a jelenlegi kabinet kisebbségben is sikeresen kormányzott, a most kialakult helyzet azt bizonyítja, hogy bármikor adódhatnak válsághelyzetek, a reformokat, prioritásokat érintő véleménykülönbségek.
A szövetségi elnök úgy vélte, november 30. után is koalíciós kormányzás lesz Romániában, véleménye szerint ez hasznosabb, mint az egyszínű kormány, ugyanis a felek így kölcsönösen ellenőrizhetik egymást. Hozzátette: az RMDSZ megbízható partnerek és a szövetség célkitűzéseit is tartalmazó program esetén részt venne az új kabinetben. A belpolitikai helyzet legújabb fordulataira utalva Markó Béla kifejtette, nem tartja felelős magatartásnak, hogy a szakszervezetek kampányidőszakban próbálnak meg különböző megmozdulásokkal nyomást gyakorolni a kormányra. Úgy vélte, ez csak tetézi a nemzetközi pénzügyi válság Romániába is begyűrűző következményeit. Bár szerinte a pedagógusok bére növelésének, illetve a tanügyi beruházásoknak elsőbbséget kell élvezniük, nem tartja felelős magatartásnak azt, hogy erre a szakszervezetek általános megmozdulással válaszoljanak. Mint mondta, a felvetett kérdések megoldása a választások után következő kormányra hárul.
Kormánypénzek a magyar egyházaknak
160 egyházi ingatlan felújítására hagyott jóvá a kormány 3 500 000 lejt — áll az RMDSZ tegnapi közleményében. Az épületek tatarozására fordítható összeget a kormány tartalékalapjából különítik el. A határozat az október 3-i Hivatalos Közlönyben jelent meg.
Új román—magyar szótárak
Új román—magyar, magyar—román műszaki szótár jelent meg az Országos Tankönyvkiadó gondozásában — tájékoztatott Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója. Dáné beszámolt arról is, hogy az elkövetkezőkben újabb román—magyar, magyar—román szakmai szótárak megjelenésére számíthatnak az érdeklődők. A közgazdasági szótár már a nyomdában, ugyanakkor előkészületben a környezetvédelmi, turisztikai-idegenforgalmi, valamint közigazgatási-ügyvezetési szótárak. Dáné Károly elmondta, mindezek mellett dolgoznak egy európai pályázó szakszótáron, ez azonban háromnyelvű: román—magyar—angol és magyar—román—angol lesz.
Munkaszüneti napok Pünkösdkor
Pünkösd első és másodnapja is hivatalos munkaszüneti nap — módosult a munkaügyi törvénykönyv 134. cikkelye. Az államelnök által újratárgyalásra visszaküldött törvénytervezet elfogadásáról várhatóan ma dönt végső szavazással a képviselőház. A Pünkösd Európa-szerte valamennyi felekezet jelentős ünnepe, és egyben munkaszüneti nap is.
Duna-fejlesztési programot szorgalmaz Borbély
Európai Duna-fejlesztési programot szorgalmazott Borbély László fejlesztési miniszter tegnap Brüsszelben a régiók és városok európai hete alkalmával tartott nemzetközi konferencián. A Duna az Európai Unió jövőjének szimbóluma és egyik fontos gazdasági hajtómotorja lehet, ha egységes integrált fejlesztési stratégiában gondolkodunk — mondta. Hozzátette: az elmúlt évtizedekben már több ilyen irányú fejlesztési elképzelés született, a kapcsolódó tervek azonban csak elkülönülten jelentek meg a fejlesztési dokumentumokban, programokban. Véleménye szerint az új Duna-koncepció alapját a már meglévő fejlesztési stratégiák, programok összehangolása és az érdekelt tagországok partnerségén alapuló operatív program adná. A program a 2014 és 2021 közötti időszakra szólna, jelentős uniós támogatást biztosítana a Duna-medence integrált fejlesztésére.