A tanítók ugyan még összedugták a fejüket, tanácskozást tartottak arról, hogy miként kell foglalkozni a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, de ilyen sajátos helyzetre még ők sem voltak felvértezve, bár sok módszert gyűjtögettek az évek során a tarsolyukba. Ám attól a naptól kezdve hetekig, hónapokig egyetlen kisiskolás sem léphetett be a Tudomány Várának kapuján. Otthonukban bebörtönözve várták a híreket tanítójuktól.

Szerencsére a tanítók leleményessége átlépte a valóság határait, s lebontotta a falakat körülöttük. Érkeztek az üzenetek, játékos fejtörők, mesék minden elképzelhető csatornán: Facebook, Messenger, e-mail, SMS, Zoom, Google Meet s a Cisco Webex a tanító nénik és bácsik üzeneteit közvetítette és virtuális találkozók helyszíneivé vált. Csak ott találkozhattak a gyerekek egymással, előbb kisebb csoportokban, aztán mind többen és többen léptek be, és szinte már otthonossá vált számukra ez a fantáziavilág. Látták egymás arcát, kérdezhettek és véleményt mondhattak. Sok színes kép, rajz, papírvirág, gyurmabéka és dinók egész serege keringett az éterben, csupán egy dolog hiányzott… Vajon mi? A tanító néni simogatása a fejük búbjára, meg a vállveregetés, ha a matekfeladat megoldásaként szófogadóan sorba álltak a számok. Ám a betűk összevissza kanyarogtak a füzetben, jobbra-balra dőltek, és nem akarták megfogni egymás kezét. A tanító néni biztatott minden gyereket, nem volt dorgálás, szidás. A jól sikerült munkáknak közösen örültek, ha nehézségek adódtak a fránya betűkkel, türelemre intették egymást: lesz ez még jobb is! Csak így tovább! Vagy talán mégsem így kellene…

Ahogy teltek-múltak a napok, a gyerekek egyre inkább visszakívánkoztak a Tudomány Várába, ahonnan száműzték őket. De hiába reménykedtek, hogy egy reggel majd megszólal a csengő és kitárulnak az iskola kapui. Seholnincs országban, sosemvolt törvények szerint úgy ért véget a tanév, hogy nem ölelhették meg a barátaikat és a tanító nénit. Elmaradt a közös éneklés, hiányoztak a tarka virágcsokrok. De a remény ott röpködött az iskola fölött apró, kék pillangóként… Akárhogy is volt, mi a leckét megtanultuk: együtt képesek vagyunk túljutni az üveghegyen s legyőzni a sárkányokat! Vár ránk az Óperenciás-tenger, hajózhatunk a végtelen lehetőségek horizontján, csupán egy dolgot viszünk magunkkal: a hitet a holnapban.
 

Forró Viola tanítónő, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, ­Sepsiszentgyörgy