Úgy esett, hogy a koronavírus-járvány miatti megszorítások nem tették lehetővé a Szent György Napok megtartását, a nyárba hajló, késő tavaszi estéken sem csendült fel a muzsika Sepsiszentgyörgy központjában, az első szabadtéri színházi előadásra is jócskán várni kellett, a képzőművészek, fotográfusok alkotásai sokáig rejtve voltak a közönség előtt. Pedig Sepsiszentgyörgy, Háromszék igencsak bővelkedik tehetséges fiatalokban, akik sokrétű művészetükkel szebbé, tartalmasabbá teszik mindennapjainkat, és közülük sokan tették ezt a járvány szorításában is, igaz, csak a megengedett virtuális térben.
Most, amikor már zöld utat kaptak a biztonságos körülmények között szervezett, kisszámú közönség előtt játszott szabadtéri produkciók, kapóra jöhetne a bensőséges hangulatú terek, nyitott létesítmények kihasználása, ami nem csak a kultúrára éhes közönséget szolgálná ki, hanem segítséget nyújtana a koronavírus miatt fellépési lehetőség és ezáltal bevétel nélkül maradt előadók, kiállítók számára. Az elmaradt városnapra, felfüggesztett kulturális pályázatokra fel nem használt összegekből minden bizonnyal futna a helyi és megyei önkormányzat költségvetéséből a művelődési élet felélesztésére, a helyi zenészek, képzőművészek, kézművesek, fotográfusok felkarolására, a néző- és hallgatóközönség pedig újból megbizonyosodhatna: Sepsiszentgyörgy valóban Székelyföld (egyik) kulturális fővárosa.
Mindezek fényében nem kellene a nézőtérrel is rendelkező zenepavilont kürtőskalács-sütödévé alakítani, bár való igaz, a frissen sült kalács illata, miként ősszel a sült gesztenyéé, még otthonosabbá teszi a várost, amelyben jó élni, gyermeket nevelni és dolgozni annak további fejlődéséért. De inkább őrizzük meg ezt a parkbeli filagóriát jelenlegi rendeltetésének, és keressünk, alakítsunk ki újabb bensőséges tereket, ahol járványidőben és békeidőben is jól érezhetjük magunkat a zene, a művészetek társaságában. Ha így járunk el, nem csak magunknak teszünk jót, de megőrizzük és növeljük városunk hírnevét. Hisszük, hogy van erre kellő akarat, mert Sepsiszentgyörgy mindannyiunké, háromszékieké, székelyeké, erdélyi magyaroké, de azoké is, akikkel együtt kell élnünk itt és a Kárpát-medencében.
