A koronavírus-járvány miatt három hónapra felfüggesztett román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság még el sem kezdődött, de már két találkozót is elnapoltak, ugyanis csütörtökön a Dinamo szertárosánál és az FC Botoșani csapatorvosánál koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Az elhalasztott alsóházi találkozó miatt a Sepsi OSK mérkőzésének időpontja is változott, szombaton 20 órától játszik az FC Hermannstadt ellen a sepsiszentgyörgyi stadionban.
A Leo Grozavu irányította labdarúgók az alsóházban eddig két döntetlent játszottak, előbb a Jászvásári Poli, majd a Chindia Târgoviște ellen, míg Vasile Miriuță csapata legyőzte a Dâmbovița megyei együttest, ezt követően pedig egy pontot szerzett az FC Voluntari vendégeként. A rangsorban második háromszéki csapat mindössze két ponttal előzi meg a harmadik nagyszebeni alakulatot (17 pont). Az alapszakaszban a Sepsi OSK előbb hazai környezetben 3–0 arányban diadalmaskodott az FC Hermannstadt felett, majd a szebeni visszavágón négygólos mérkőzésen játszottak döntetlent.
„Néhány hónap szünet után egy újabb fontos bajnoki mérkőzés előtt állunk, amelyet furcsa körülmények között játszhatunk, már csak azért is, mert nem lesznek nézők. Véleményem szerint számtalan olyan szabály van, amelyek igazán különösek, viszont nincs, amit tennünk, alkalmazkodunk kell. Ebben az évben már játszottunk az FC Hermannstadt ellen, szóval tudjuk, hogy nehéz összecsapás előtt állunk. Minket zavar, hogy szurkolók nélkül játszunk, hiszen hazai pályán más az állapotunk, amikor biztatnak. A kupamérkőzésig még három meccsünk lesz, addig teljes mértékben a bajnokságra koncentrálunk, hiszen még az alsóházi rájátszás elején tartunk. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy megengedhessük magunknak a lazítást, vagy azt, hogy másra gondoljunk. Ha az első három bajnoki találkozót teljesítettük, majd gondolhatunk a kupameccsre is” – nyilatkozta Leo Grozavu vezetőedző.
Gabriel Vașvari elmondta, eddig még nem szembesült ennyire hosszú szünettel. A felkészülési időszakban tapasztalt szabályok számukra különösek voltak, hiszen egy darabig csak kis csoportokban edzhettek. Véleménye szerint az edzőmeccsek hiányát mindenki érezni fogja, szükségük van legalább három fordulóra, amíg elkapják a ritmust. A 33 éves játékos úgy gondolja, hatékonyan tudtak készülni, és szombaton győzni szeretnének. Nem lesz könnyű meccsük, tisztában vannak vele, hogy a szebeni csapat jól szervezett, és erős labdarúgókból áll, a támadósorban van néhány gyors játékosuk. A középpályás meggyőződése, hogy nyernek, bár szerinte is különös lesz hazai pályán nézők nélkül játszani.
A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának döntése szerint a mérkőzések előtt a csapatok egyperces néma csenddel adóznak a koronavírus miatt elhunyt román állampolgárok emlékének. Továbbá a zárt kapus összecsapásokon a házigazda együttes stadionjának hangosítóberendezéseiből szólhat a szurkolók hangját imitáló atmoszféra. Csak megfelelő hangerővel – ami nem zavarja a televíziós közvetítést és ami mellett hallhatók a kispadról érkező taktikai utasítások –, illetve csakis szurkolói énekek, buzdítások, alapszurkolások és a hazai együttes himnusza csendülhet fel a hangszórókból.
A rájátszás 3. fordulójának programja: ♦ playoff: Craiova–FC Botoșani (elnapolták), Kolozsvári CFR–FCSB (vasárnap, 20 óra), Astra Giurgiu–Medgyesi Gázmetán (hétfő, 20 óra) ♦ playout: FC Voluntari–Academica Clinceni (szombat, 17 óra), Sepsi OSK–FC Hermannstadt (szombat, 20 óra), Dinamo–Chindia Târgoviște (elnapolták), FC Viitorul–Jászvásári Poli (vasárnap, 17 óra). A mérkőzéseket a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Sport/Plus élőben közvetíti.
A Topolyai SC az Európa-ligában selejtezhet
Az újvidéki Vojvodina jutott be elsőként a Szerb Kupa döntőjébe, miután a négy között 1–0-ra nyert a Csukaricski ellen. A székvárosi együttes győzelme, valamint az, hogy a másik ágon a két belgrádi együttes, a Crvena zvezda és a Partizan küzd a döntőbe jutásért, azt is jelentette, hogy a Topolyai Sport Club indulhat a második számú európai kupasorozatban.
A Szabó Zoltán vezette együttes két fordulóval a bajnokság vége előtt a 4. helyen áll, és ha egy pontot sem szerez a hátralevő meccseken, akkor is megőrzi ezt a pozíciót. A szerb élvonalból a bajnok Crvena zvezda indulhat a BL-selejtezőben, a belgrádi Partizan, a Vojvodina és a Topolyai SC az Európa-ligában próbálkozhat.