Idén 67 strand újul meg a Balatonnál – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese pénteken Zánkán a községi strand fejlesztéseinek átadásán.
Könnyid László kiemelte: az elmúlt években – az ideit is beleértve – több mint tízmilliárd forintot fordítottak a strandok fejlesztésére, bővítésére, rehabilitációjára. Két évvel ezelőtt a Balatonon 30 település 55 fizetős strandja több mint kétmilliárd forintot kapott, tavaly 43, több évtizede elhanyagolt szabadstrand újult meg több mint 4,4 milliárd forintból, emellett a Tisza-tónál és a Duna-kanyarban is történtek fejlesztések. Idén 90 strandon – köztük 67 balatoni fürdőhelyen – 3 milliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek, a programba a Balaton mellett a Tisza és a Velencei-tó is bekapcsolódik. Ezek a beruházások az alap-infrastrukturális adottságok fejlesztését szolgálják. Ilyenek a mosdóblokk-fejlesztések, a baba-mama szobák kialakítása, a vízbe jutás feltételeinek javítása – például csúszásmentes lépcsőkkel –, ahol pedig mindezek elkészültek, zöld felületi rehabilitációra is lehetőség van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.