Az egyik népszerű baloldali progresszív hetilap Amerikai Sebesült Államok címlappal jelent meg a minap Amerikában. A cím – sajnos – telitalálat: Amerika nagybeteg, amelyet a több évtizedes balliberális politikai törekvések kórokozói fertőztek meg. Korai azonban ünnepelni a bal haladár oldalon, Amerika még jó ideig élni fog sebzetten is.
A betegséget már a járvány is jól illusztrálta. A Vuhan-járvány – hogy használjam a WHO javasolta elnevezést – kiélezte a hidegháborút a balliberálisok és Trump hívei között. Május elsejei adat: a járvány miatt vagy annak ürügyén hozott rendelkezések már 36 millió embert fosztottak meg a munkájától. Ugyancsak májusban a republikánusok vezette államok igyekeztek hamarabb kinyitni, viszont a demokraták államai továbbra is fenntartották a vesztegzárat. A cél a gazdaság tönkretétele, amely – reményeik szerint – megadja a kegyelemdöfést Trump novemberi újraválasztásának. „A mi környékünkön gyakorlatilag mindenki ballib – írta május elején a New Jersey államban élő barátom –, s ennek megfelelően, erkölcsi meggyőződésüktől vezetve szigorúan betartják a szabályokat, még akkor is, ha tönkremennek belé. Egyrészt jó érzés számukra belebújni az életmentő szerepbe, másrészt hajlandóak minden nehézséget elviselni, csak Trump ne maradjon hivatalban.”
Visszatérve a hetilap címére, egy provokatív kép egészíti ki azt. Rendőrruhába öltöztetett Trump térdepel a vörös színűre festett Egyesült Államok térképén. Alatta: „Trump megfojtja az amerikai eszmét.” Az elnök térdeplő póza George Floyd esetére utal, aki május 25-én Minneapolisban három fehér és egy hmong nemzetiségű rendőr általi letartóztatás közben halt meg. Floyd ötgyermekes családapa, afrikai származású volt. Értelmetlen halálát joggal gyászolja öt gyermeke, gyermekeinek Hustonban élő anyja, Roxie Washington, továbbá jelenlegi barátnője, Courtney Ross, ahogyan arról a WCCO, egy minnesotai CBS televíziós állomás tudósított. Több hozzászóló azonban Shwanda Hillt nevezi meg barátnőjének. Akárhogy is van, Floyd halálában tömegek ismerik fel az Amerikára jellemző rasszizmust, amely állítólag az afrikai származású állampolgárok felé irányul, állítólag a privilegizált fehér lakosság részéről. Való igaz, az áldozat többszörösen büntetett előéletű, 198,1 cm magas és 110 kilós, sudár amerikai sportoló volt, aki életét újrakezdeni költözött Houstonból Minnesotába. Egyike volt annak az immár 42 millió amerikainak, aki a Vuhan-vírus okozta járvány miatt veszítette el az állását. Korábban biztonsági őr volt egy étteremben. A demokrata államok vezető politikusai a mai napig fenntartják a főképpen kis üzleteket sújtó rendelkezéseiket, pedig hónapok óta ismert tény, a járvány nem veszedelmesebb, mint az évente előforduló influenza. Nem érdektelen megemlíteni a német belügyminisztériumból nemrég kiszivárogtatott titkos jelentést (https://www.ichbinanderermeinung.de/Dokument93.pdf), amely az egész világjárványt „Fehlalarm”-nak nevezi, és az áldozatok számát a 2017–2018-as influenzajárvány egyhatodára becsüli.
Floyd az életén igyekezett változtatni, de a több évre visszamenő kábítószer-használat miatt ez nem volt túl sikeres. Letartóztatásához egy konfrontáció vezetett közte és a Cup Foods kisbolt alkalmazottja között, amikor ez utóbbi szerette volna tőle a percekkel korábban vásárolt cigarettát visszakapni, ugyanis hamis 20 dollárossal fizetett. Mahmoud Abumayyaleh, a bolt palesztin származású tulajdonosa, aki felhatalmazást adott alkalmazottjainak ilyen esetekben a rendőrség értesítésére, most a média nyomására megígérte, ezentúl ilyen kisebb kihágásokért nem hívnak rendőrt. Floyd tehát, az országot felégető tüntetők és fosztogatók dumájával ellentétben, nem volt ártatlan gyanúsított, akit a valóban brutális rendőri fellépés halálba kergetett. Az immár fellelhetetlen első vizsgálat szerint a halált nem a fulladás okozta, hanem egyéb krónikus bajok, amelyeknek a gyökere feltehetően az igen erős kábítószer-használat volt. Persze, naivitás lenne arra gondolni, hogy az áldozat nyakán 8 perc és 46 másodpercig térdeplő rendőr fellépése nem játszott szerepet a halálában. A hamis pénz tudatos használata viszont komoly bűnténynek számít az Egyesült Államokban, tehát a rendőri intézkedés indokolt volt. Az áldozat földre teperésére akkor került sor, amikor ő ellenállt a letartóztatásnak, mondván, hogy klausztrofóbiája van, s ezért nem tud beülni a járőrkocsiba. Mivel az intézkedő rendőrök az autójából szólították őt elő, nem voltak meggyőződve érvelésének komolyságáról.
Most sokan ocsúdnak Minnesotában – de országszerte, világszerte is az amerikanizált médiasztárok, a médiarohamnak kiszolgáltatott kiskaliberű politikusok (lásd a térdeplő Jean-Luc Mélenchon szélsőbalos francia politikust vagy Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt) –, hogy mekkora a rasszizmus az ő csodálatos államukban, pedig 1932 óta túlnyomóan a baloldali Demokrata Párt van ott hatalmon. Elképzelni is rossz, hogy mi lenne a helyzet, ha republikánusokat is választana Minnesota mintaszerűen multikulturális népessége.
Floyd halála után a szélsőbaloldali uszítók kampánya hatására feketék ezrei vonultak az utcára, aminek elmaradhatatlan velejárója a széles körű fosztogatás. Valamennyit nyomott a latban, hogy az egyik tulajdonos egy Black-owned Business táblát függesztett boltja kirakatába. Még New York híres áruháza, a Macy’s is a kiraboltak közé került. Legnépszerűbbek a sportboltok voltak, ahol divatos tornacipőket lehet szerezni, no meg az elegáns Apple-boltok is, amelyeknek termékei csábítóak a fekete fiatalság számára. A mintegy 75 százalékban fehérek lakta és kevesebb mint 5 százalékban fekete lakosú, gazdag kaliforniai Santa Monicában közel 160 bolt és étterem lett vandálok martaléka. Talán az éhség vette rá az embereket, hogy rapityára törjék az éttermeket? Erre utalt John Creuzot, a texasi Dallas legfelsőbb ügyésze, aki kijelentette: 750 dollár értéket nem meghaladó lopás-rablás esetében ezentúl nem fog eljárást indítani, mert 37 éves tapasztalata alatt eleget látott szükségből elkövetett tolvajlást. Az ügyész által beígért bűnüldözésreform, amelyhez az amerikai alkotmány szerint kizáróan a helyi parlamentnek (Legislature) lenne joga, bizonyosan sokat javít majd a város biztonságán és a szociális harmónia megteremtésében.
Politikusok és celebek egész sora nyilatkozik megértően a fosztogatásokról. Maura Healey, Massachusetts állam legfőbb igazságügyi felelőse mondta: „A fosztogató életében ez egy egyszeri szociális megnyilvánulás lehetősége.” Minneapolis városának Tammy Morales nevű tanácsosát is idézem: „Nem akarok civilizált viselkedésről hallani! Miért zavarja az embereket a fosztogatás?” A The New York Times vezércikke június elsején már a rendőrség feloszlatását követelte, és helyette a gyorsan bevethető szociális munkáskülönítmények felállítását. Számos múltbéli példa alapján bízhatnak egy ilyen változtatás bölcsességében. Előre látható, hogy mi lesz a rendőrség feloszlatásának a következménye a társadalom legjobban kiszolgáltatott népessége számára. Vajon hány üzlet lesz hajlandó feketék által lakott környékre települni ilyen viszonyok között? Ha például szolgálhatnak 1967 júliusának newarki (New Jersey) zavargásai, a pusztítás, amelynek következményeit a mai napig nem heverte ki a város, vagy a 2005-ös Katrina hurrikán, amely jelentős részben elpusztította New Orleanst, akkor egy rendőrség nélküli világ nem fogja elhozni a társadalmi megbékélést.
Steven Thrasher, a Chicagótól északra fekvő nevezetes Northwestern University professzora szerint „a mostani lázadás tulajdonképpen adekvát és teljesen érthető válasz az amerikai rendőrállam elnyomó jellege ellen. A szociális változások erőszakos kikényszerítése erőszak által egyébként bevált amerikai hagyomány.” Világos beszéd, de vajon miért stagnál az amerikai fekete népréteg szociális felemelkedése, amikor a frissen és legálisan bevándorló latino lakosság jól be tud illeszkedni a társadalomba? Ez egy olyan jól megválaszolható kérdés, amelyről udvarias körökben nem illik beszélni. Megbízhatónak tűnő statisztikák szerint a kiskorú fekete amerikaiak körülbelül 60–70 százaléka apa nélküli családban nevelkedik és majdnem 80 százalékban férjetlen anyától születik. A jól ismert Moynihan Report már 1965-ben felárta az amerikai fekete család pusztulásának borzalmas anyagi és erkölcsi következményeit, pedig az akkori viszonyok manapság paradicsomi állapotoknak tűnnek. Mekkora hatása volt Johnson elnök Great Society kezdeményezésének annak idején, amely soha nem látott állami programokkal igyekezett felzárkóztatni Amerika fekete lakosságát. Természetesen nagy az értéke az ilyenfajta iparkodásoknak, hogy önbizalmat adjon a legelesettebb embertársainknak. A balliberális oldal azonban a kezdettől fogva az anyagi és erkölcsi függőség rendszerén munkálkodik, mert ez hoz számára szavazatokat. És ez a kulcs az Egyesült Államok legújabb krízisének megértésében is.
Donald Trump teljesen váratlan választási győzelme 2016-ban ugyanis óriási sokk volt a balliberális világnak, hiszen az ország történelme – bátran kijelenthető – ezzel új szakaszba lépett. A baloldal nyíltan megtagadta a választási eredmények érvényességét, és még soha nem látott anarchista politikai útra lépett. Hillary Clinton bejelentése után, miszerint elveszítette a választást, Trump-ellenes tüntetések szerveződtek országszerte. Chicago belvárosában ellenséges tömeg vette körül a Trump Towert, Los Angeles, Dallas, Minneapolis, Portland, Oregon városokban dühödt tömegek őrjöngtek és sírtak. Oregonban, ahol egy hétig tartottak a zavargások, utakat zártak le a tiltakozók, megbénították a tömegközlekedést, üzleteket és autókat törtek össze. A helyi napilap, a The Oregonian azzal indokolta a rombolás jogosságát, hogy a fekete fiatalság nem lehet békés, amikor nácik készülnek lemészárolni őket. Ezek az utcai megmozdulások persze nem maguktól keletkeztek. Soros mester szervezeteinek sokasága dollármilliókkal segítette és a mai napig segíti az aktivisták munkáját. A csőcselék megmozdulásai mellett a liberális intézmények, vagyis a médiakampányok többsége és az egyetemek is kivették a részüket a tiltakozó mozgalomból. Trump épphogy megnyerte a választásokat, még be sem iktatták az elnöki székbe, ám a The New York Times vezércikke Egy amerikai tragédia címmel, az utca szlogenjeitől inspiráltan tiltakozott az idegengyűlölet és a rasszizmus ellen. Paul Krugman, a The New York Times vezető közgazdásza, Nobel-díjas egyetemi tanár véget nem érő globális recessziót jósolt. Nem múlt el nap, hogy ne hasonlították volna Trumpot Hitlerhez vagy Sztálinhoz. Rengetegen matricázták fel autóikat Not My President! (Nem az én elnököm!) szövegekkel. A demokrácia addigi bajnokai kimutatták a foguk fehérjét, mielőtt Trump hivatalba lépett volna.
Trump elnöksége során végig valamilyen vizsgálat alatt állt. A jelentősebbek között említendő az orosz beavatkozás ügye, a legfelsőbb bíróságba jelölt Brett Kavanaugh botrányos kihallgatása, az ukrán botrány, a koronavírussal kapcsolatos vesztegzár. Ezt koronázza meg a mostani sikeres próbálkozás a feketék fellázításával. Az eddigi hideg polgárháborús Amerika kezd nagyon felforrósodni. A káosz az újbaloldal természetes közege és igyekezete, kenyerük az elégedetlenség szítása mindenáron. A társadalom megosztottsága pedig biztos alapokat teremt stratégiájuk kivitelezésére. Érdekes megfigyelni, hogy vezetőik, propagandistáik, elkötelezett intellektuális apologétáik soha nem viselik pusztító elképzeléseik következményeit. Sem az Egyesült Államokban, sem Európában. Ők szinte kivétel nélkül a legelitebb környezetben élnek, magas anyagi színvonalon, gyermekeik a legrangosabb egyetemekre kerülnek be, és tanulmányaik elvégzése után sokak által csak irigyelt állásokhoz jutnak. Az Egyesült Államokban legalábbis ez az átlag állampolgár jól dokumentált alapélménye. Az amerikai újbaloldal most ismét a megváltó szerepében tetszeleg gyomorforgató gesztusaival és hazug, megosztó retorikájával, de valójában egy kiégett, fáradt és végletekig unalmas társadalmi erő, amelynek Joe Biden a méltó elnökjelöltje. Barack Obama elnökhelyettese majdnem fél évszázados politikai múltjával ma már egy szánalmas figura. Szinte elképzelhetetlen, hogy novemberi győzelme esetén vállalható lenne az elnöksége a Demokrata Párt számára. Biden, azon túl, hogy ellenszenvesen hízeleg, minden megnyilatkozásában felmutatja előrehaladott demenciájának a jeleit. Ha nyer novemberben, ha nem, figyelmébe kell ajánlanunk a Nobel-békedíj bizottságának. Ő is kapja meg, mint 2009-ben Obama, aki elnöki hivatalának az első évét sem töltötte ki, de már kitüntették „egészen rendkívüli igyekezetéért a nemzetközi politikában és a népek közötti kooperáció elősegítésében”. Igaz, Obama elnökségének egy másik kitüntetett tulajdonsága is volt: ama egyedülálló tény, hogy nyolcévi hivatalviselésének minden napján háborúban állt valahol az országa. Nixon Watergate-ügye bakfis durci ahhoz az elképesztően jogsértő alattomossághoz képest, ahogyan átadta Trumpnak az elnökségét. S ezt remélhetőleg a közvélemény is megtudja – ha Trumpot újraválasztják.
A tíz éve elhunyt Molnár Tamás, az Egyesült Államokban élő és franciás műveltségű magyar filozófus mondta egy 2005-ben olasz nyelven megjelent interjúkötetében, hogy három embertípus élt egymás mellett a múlt század vége felé: a homo sovieticus, az európai humanista és a homo americanus. Az amerikanizáció hüllőgyomra megemésztette az elsőt, napjainkban nyeli keresztben le a másodikat. A rasszista küzdelmeiket Európába exportálták a multikulturalizmus erőltetésével, a politikailag és morálisan korrekt tiltásaikkal és mindenekelőtt az elit gyökértelen, szolgalelkű részének segítségével. A fogyasztási szokásokhoz láncolt, nemzetközivé kivikszolt, bűntudatba kergetett fehérek fiataljaival most a térdepelést és a lábcsókot gyakoroltatják. És gyakorolják is, önként, dalolva. Ahogy a „kereskedelmi” média tanította nekik.
Az elfogyó példányú, megroggyant fehér lovakat, gebéket az újbaloldal szociáldarwinistái rángatják kantárszáron ide, oda, amoda. Nagy a feje, hadd búsuljon a ló!
