Farcádi Botond
Ludovic Orban miniszterelnökünk személyes ismerőse panaszolta, milyen csúnyán elbántak velük a magyar hatóságok: a Nyugat-Európába vizsgázni készülő lányát kísérte volna a szülő, ám a magyar határőrök nem engedélyezték számára az átutazást. Márpedig ez tűrhetetlen, és ha tovább akadékoskodnak a magyarok, akkor fel kell őket jelenteni az Európai Bizottságnál – szögezte le a kormány keddi ülésén Ludovic Orban, utasítva belügyminiszterét, mielőbb intézkedjék. Marcel Vela hűséges alattvalóként azonnal rá is tett egy lapáttal főnöke kifakadására, mondván, nem ez az első eset, amikor a magyarok otrombán viselkednek, pedig a románok mindig is nagy nyitottságot tanúsítottak az átutazó forgalommal szemben.
A B kategóriás bűnügyi filmbe illő jelenet a kormány keddi ülésének nyitányaként, a sajtónyilvános részben zajlott, a román állam legfőbb vezetői tehát kamerák, mikrofonok kereszttüzében, a hírtelevíziók élő adásában ócsárolhatták Magyarországot.
Ugyanezen az ülésen rendelte el a kabinet a vészhelyzet 30 nappal történő meghosszabbítását, hogy aztán kis időre rá diadalmasan közölje a kormányhoz hű sajtó: megtalálta a kiskaput Orban és csapata, van olyan jogi megoldás, amely lehetővé teszi a parlament megkerülését, a törvényhozó testület tehát nem tud módosítani a kormány által elfogadott szabályozáson. Győzött az észszerűség, sikerült meghiúsítani a csúnya szociáldemokraták tervét, hogy a törvényhozó testületben átírják a szabályokat, megakadályozva ezáltal elnökünk és kormánya kétségbeesett próbálkozásait a vírus megállítására.
Győzelem tehát minden fronton: élő egyenesben jól rendreutasították a magyarokat, hadd legyen, akit szidalmazzon minden román vendégmunkás, aki elnökünk és kormánya áldásos tevékenysége nyomán külföldön kényszerül keresni a boldogulást, közben pedig elterelték a figyelmet a korlátozások meghosszabbításáról. Az pedig csak ráadás és autentikusan romániai jelenség, hogy a demokrácia alapvető intézményét, a parlament megkerülését a szociáldemokraták fölött aratott győzelemként, sikerként adják el.
Ugyanezen a mozgalmas keddi napon a határ túloldalán Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bejelentette, hogy megszűnt a karanténkötelezettség a román állampolgárok számára. Mondatainak azonban alig volt romániai sajtóvisszhangja: vélhetően kevésbé érdekli ez a román állampolgárokat, mint Ludovic Orban személyes ismerőse lányának a vizsgája.
És ugyanezen a keddi napon a magyar országgyűlés elfogadta a vészhelyzet megszűnéséről szóló törvényt, mely miatt korábban televisította a nagyvilágot a propaganda, és világszerte, így Romániában is diktatúrát kiáltott a baloldali sajtó, a haladó értelmiség. A hatalmas ricsaj után izgatottan vártuk, hogy csak úgy követik egymást a bocsánatkérések – de semmi.
Európa csendes. Némán követi, amint a demokrácia alapvető szabályai szerint a magyar parlament visszavonja a különleges felhatalmazást a járvánnyal sikeresen megküzdő kormánytól. És némán figyeli, amint a határ innenső oldalán a bukaresti kormány folytatja az államelnök gyűlöletbeszéde által berobbantott magyarellenes hangulatkeltést, miközben a demokrácia alapvető intézményét megkerülve ruházza fel önmagát különleges hatáskörrel a vészhelyzet meghosszabbításával. Ki és hol építgeti hát ama bizonyos diktatúrát?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.