A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítő alagúttal védik Vlagyimir Putyin orosz elnök rezidenciáját a Moszkvához közeli Novo-Ogarjovóban – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség tegnap.
A látogatónak „finom vízködön” kell áthaladnia, amely fertőtlenítőoldattal hinti be ruháját és szabadon lévő testfelületét. A berendezést egy penzai vállalat gyártja. Hasonló eljárást több moszkvai bevásárlóközpont bejáratánál is alkalmaznak. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak nyilatkozva megerősítette a hírügynökségi jelentést, és elmondta, hogy a novo-ogarjovói rezidencia mellett két fertőtlenítő folyosó a Kremlben is működik. Peszkov korábban közölte, hogy mindenkinek, aki találkozik az elnökkel, előzetesen COVID-19-szűrésen kell átesnie. Mint mondta, Putyin minimálisra csökkentette a személyes találkozók számát, amelyek alatt be kell tartani az egészségügyi távolságot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.