Kezdeményezés a nemzeti régiókértMeghosszabbították a határidőt

2020. június 29., hétfő, Belföld

Az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság (EB) és az Európai Unió Tanácsa (EUT) illetékesei megegyeztek a polgári kezdeményezések határidejének koronavírus-járvány miatti meghosszabbításáról – adta hírül az RMDSZ pénteki közleményében.

  • Fotó: Az SZNT Facebook-oldala
    Fotó: Az SZNT Facebook-oldala

A dokumentum szerint a csütörtöki egyeztetésen a tanács elfogadta a parlament javaslatát, hogy a mostani, féléves meghosszabbítást követően, amennyiben a tagállamok negyedében megszorító intézkedések vannak életben, a bizottság ismét élhet a hosszabbítás lehetőségével. Május 20-án hozott rendeletében a bizottság csak abban az esetben tette volna lehetővé a további hosszabbítást, ha a tagállamok felében vagy az unió lakosságának a 35 százalékát adó tagállamokban vannak érvényben a koronavírus-járvány miatti megszorító intézkedések. A módosítás értelmében a határidőkkel kapcsolatos intézkedések azokra a kezdeményezésekre is vonatkoznak, amelyeknek gyűjtési, ellenőrzési vagy vizsgálati szakasza március 11-e után lezárult. Ebben a helyzetben van a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés, amely május 7-én zárta az aláírásgyűjtését. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői és partnereik által elindított kezdeményezést e dátumig több mint egymillióan írták alá, de nem sikerült teljesíteni az aláírások tagállamok közötti eloszlására vonatkozó kritériumot.

Az RMDSZ közleménye idézte Vincze Lorántot, a polgári kezdeményezések európai parlamenti jelentéstevőjét, aki szerint az egyhangú támogatás annak a jele, hogy mindhárom EU-s intézmény számára fontos rendeletről van szó. Vincze szerint a csütörtökön egyeztetett szöveget várhatóan a héten fogadja el az EU-tagállamok nagyköveteinek az értekezlete, és júliusban szavazza meg a parlament plenáris ülése. „Mivel a megállapodás megvan, e két szavazás kimenetele biztosra vehető” – mondta.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1206
szavazógép
2020-06-29: Emlékezet - :

A Gidófalvy-kúria hajdani lakóiról

A nemesi lakóháznak a szakirodalomban elterjedt másik megnevezése az udvarház. A latin „curia”, a ma olyannyira magunkénak érzett kúria a középkorban eredetileg a nemesi belsőség, telek megnevezésére is szolgált. Háromszéket az utóbbi időben a kúriák földjeként is emlegetik, reklámozzák, mert itt épültek valamikor a legnagyobb számban ilyen épületek, bár sajnos a hozzá nem értés, a közömbösség miatt elég sok el is pusztult a kommunizmus sötét évtizedeiben.
2020-06-29: Belföld - :

Háromszáznál kevesebb új eset

Enyhén mérséklődött vasárnapra a koronavírusos megbetegedések száma: míg pénteken 411, szombaton pedig több mint 300 új fertőzést jelentettek, vasárnap délben már kevesebb, összesen 291 új koronavírusos megbetegedésről adtak hírt a hatóságok. A hivatalos tájékoztatás szerint így 26 313-ra nőtt a fertőzöttek száma, az aktív esetek száma megközelíti az 5900-at.