Újabb hétközi fordulót rendeznek a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásában. A 7. fordulóban a Sepsi OSK ma 17 órától az Academica Clinceni vendége lesz az Ilfov megyei stadionban. A mérkőzésen Iulian Călin fújja a sípot.
A piros-fehér mezesek továbbra sem lazíthatnak, hiszen a folytatásban három idegenbeli mérkőzésen kell bizonyítaniuk. Grozavu legényeinek az Ilfov megyei csapat elleni összecsapás után a Jászvásári Poli együttesével kell kétszer is farkasszemet nézniük, előbb a pontvadászatban, majd a kupaelődöntő visszavágóján. A Sepsi OSK és az Academica Clinceni az alapszakaszban már kétszer találkozott. Az odavágón Eugen Cebotaru tizenegyesére Goran Karanović válaszolt, majd a sepsiszentgyörgyi visszavágón Leo Grozavu csapata 4–0 arányú győzelmet aratott, Marius Ștefănescu kétszer, Fülöp István és Gabriel Vașvari egyszer-egyszer volt eredményes. A háromszéki gárda 24 ponttal az alsóházi rájátszás rangsorának harmadik, a Clinceni egypontos hátrányban annak negyedik helyét foglalja el.
„Egyértelműen nehéz mérkőzésünk lesz. Az alsóházi rájátszásban a gólkülönbség miatt egyelőre elvesztettük a második helyet, azonban vissza kell szereznünk. Amíg több csapat van mögöttünk, addig nyugodtabbak lehetünk, ez pedig a meccseken is érződhet. A Clinceni az elmúlt három mérkőzését megnyerte, és nem kaptak gólt. Egy olyan csapattal játszunk, amely az utóbbi időben kiváló mentális állapotba került, a játékosok összetartó egységet alkotnak. Nem könnyű háromnaponként játszani, egyáltalán nem volt szünetünk, viszont vannak olyan csapatok, amelyek legalább egy keveset pihenhetnek, amíg Román Kupa-meccsek vannak. Úgy gondolom, hozzászoktunk a megterhelő menethez, jól érezzük magunkat, hiszen ez a szakmánk, én személy szerint élvezem, hogy sűrű a versenynaptár. Az egyetlen, ami zavar, az a számtalan ellenünk elkövetett hiba, és szeretném, ha ennek egyszer és mindenkorra vége lenne. A legutóbbi három meccsünkön rendre a mi kárunkra hibáztak a játékvezetők, és ezt nem könnyű elviselni, a játékosokat is befolyásolja pszichikailag, hiszen fáradtak, mert háromnaponként játszunk. A román bajnokságban még sem a gólvonal-technológiát, sem a videóbírót nem vezették be, a téves bírói döntések miatt pedig többször is hátrányba kerültünk, mert folyamatosan ellenünk hibáznak” – nyilatkozta Leo Grozavu vezetőedző, aki ezen a mérkőzésen is a lelátóról figyelheti a labdarúgókat, ugyanis a Hivatásos Labdarúgó Liga szerint a kupában kapott kétmeccses eltiltást a bajnokságban is letöltheti.
Fülöp Loránd szerint kemény dió lesz a Clinceni elleni találkozó. Az ellenfelük sorozatban három mérkőzést nyert, ami a csapatmorált megnövelte. A 22 éves labdarúgó kiemelte, a Sepsi OSK a legutóbbi három meccsen 11 gólt szerzett, jól érzik magukat, pszichikailag is rendben vannak. Clinceni ellen is játszani akarnak, nem védekező taktikával lépnének pályára, és döntetlenre sem hajtanak, hiszen győzni szeretnének. A középpályás nagyon örül, hogy az elmúlt két találkozón góllal segíthette csapatát, mert ez a teljesítmény neki is önbizalmat adott, és reméli, a folytatásban is jó formában játszhat.
Az alsóházi rájátszás 7. fordulójának további programja: FC Voluntari–Chindia Tâgoviște (ma, 20 óra), FC Viitorul–FC Dinamo (holnap, 20 óra). A mérkőzéseket a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Sport/Plus élőben közvetíti.
További eredmények, felsőházi rájátszás, 5. forduló: Kolozsvári CFR–Craiova 2–3 (gólszerzők: Deac 60., Vinícius 70., illetve Koljić 9., Mihăilă 55., Cicâldău 87.), Astra Giurgiu–FCSB 3–2 (gólszerzők: Alibec 36., 80., Seto 52., illetve Popescu 18., Man 29.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.