Az Európai Röplabdaszövetség (CEV) januárra halasztotta az eredetileg augusztusra és szeptemberre tervezett Európa-bajnoki selejtezőket.
A kontinentális szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint a CEV az elmúlt időszakban minden érdekelt féllel folyamatosan tárgyalt a lehetőségekről, s végül úgy döntött, a koronavírus-járványt követő bizonytalan helyzetben nem rendezi meg nyár végén a selejtezőket, hanem januárra halasztja azokat. A kvalifikációs sorozat lebonyolítása is változik: az oda-vissza vágós rendszer helyett mindkét nem számára minden csoportban két tornát rendeznek január 7–10., illetve 14–17. között.
A magyar válogatottak közül a G-csoportban szereplő férficsapat az első időpontban rendező lesz, a második hétvégén pedig Portugáliában szerepel. A csoportnak még a fehérorosz és a norvég csapat tagja. A nők előbb Franciaországba utaznak, majd a második tornán hazai környezetben lépnek pályára a francia mellett az izraeli és a dán együttes ellen. Minden csapat mindkét helyszínen mindenkivel játszik, így hat mérkőzés után alakul majd ki a sorrend. A férfiaknál a hét csoportgyőztes mellett az öt legjobb második, a nőknél mind a hat csoportból a két legjobb jut ki a jövő őszi kontinenstornára, amelyen már biztosan ott van a négy-négy házigazda mellett a tavalyi Eb legjobb nyolc-nyolc helyezettje.
A férfiak Eb-jét Lengyelországban, Csehországban, Észtországban és Finnországban rendezik, a női tornának Szerbia, Bulgária, Horvátország és Románia ad otthont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.