Tenisz. Roger Federer két térdműtétét követően már a 2021-es szezonra és a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia teniszversenyére koncentrál.
„Sokkal jobban érzem magam, de még nem vagyok azon a szinten, hogy teniszezzem. A cél, hogy a jövő évre készen álljak” – mondta a svájci sztár, aki rekorderként húsz Grand Slam-tornán diadalmaskodott, de egyéniben még nem nyert az ötkarikás játékokon. Federert februárban operálták meg, majd múlt hónapban egy újabb, artroszkópos beavatkozásra került sor, de egyelőre nem kellett tornát kihagynia, mivel a teniszélet leállt a koronavírus-járvány miatt, s csak augusztusban indul majd újra. A tokiói olimpián augusztus elsején lenne a férfi egyes döntője, azaz egy héttel 40. születésnapja előtt. Federer a 2008-as pekingi játékokon párosban nyert aranyérmet Stan Wawrinka oldalán.
Olimpia. A Japánban végzett egyik közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint kétharmada úgy gondolja, hogy jövőre sem lehet megrendezni a tokiói olimpiát. A JNN cég felmérésén a résztvevők 77 százaléka mondta ezt. Az olimpia eredetileg ebben a hónapban kezdődött volna, a világjárvány miatt azonban márciusban úgy döntöttek a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy egy évvel eltolják a világ legnagyobb sporteseményét. A szervezők korábban azt nyilatkozták, hogy jövőre „egyszerűsített” játékokat terveznek, csökkentve ezzel a kockázatot.
Kerékpározás. Szeptemberre az olaszországi Trentóba tervezték, ehhez képest augusztusban és Franciaországban rendezik meg az országúti kerékpárosok 2020-as Európa-bajnokságát. A Cyclingnews hétfői híre szerint a kontinentális szövetség (UEC) augusztus 24. és 28. közötti időpontra írta ki a versenyeket, amelyeknek egy bretagne-i kisváros, az alig hatezres lélekszámú Plouay ad otthont. Trento sem marad Eb nélkül, de az Itáliát különösen sújtó koronavírus-járvány hatása miatt az olasz város a 2021-es kontinensviadalnak lehet majd a házigazdája.
Labdarúgás. Katerina Monzul személyében először lesz női bíró a labdarúgó Ukrán Kupa fináléjában, amelyen a Dinamo Kijev és a Vorszkla Poltava csap össze szerdán. A 39 éves játékvezető valamennyi segítője, így a két asszisztense és a negyedik játékvezető is nő lesz a harkivi fináléban. Az Ukrán Kupa 2012-es döntőjében asszisztensként már dolgozott női bíró. Monzul, aki a 2015-ös női világbajnokságon a nyitó meccsen és a döntőben is vezetőbíró volt, 2016-ban az ukrán bajnoki élvonalban is első nőként kapott szerepet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.