Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője többször is dolgozott a 91 évesen elhunyt Ennio Morricone filmzeneszerzővel. Mint az MTI-nek telefonon elmondta, csodálatos ember volt, aki zenébe öntötte mindazt, ami megérintette a lelkét és a szívét. Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző hétfő hajnalban egy római klinikán hunyt el. Karrierje során több mint 500 filmhez írt zenét, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokhoz.
„A szobámban itt van két fénykép, az egyiken éppen megköszönök neki valamit, átölelem, a másik akkor készült, amikor a Sorstalanság zenei felvételei zajlottak Budapesten. Magával hozta a stábját, a szólistáit és a keverő hangmérnökét, a zseniális Fabio Venturit is, aki nélkül nem ment sehova, mert ismert minden hangot, amit Ennio kigondolt, és rábízta magát” – mesélte Koltai Lajos. „Rosszul ért a halálhíre, nagyon szerettem ezt az embert, azon túl, hogy fantasztikus három filmet csináltunk együtt, s ebből egyik az én rendezésem volt, a Sorstalanság, ezért is meghatározó az életemben, hogy ő ezt elvállalta” – fűzte hozzá. Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című filmjén dolgoztak együtt először, később pedig a Malénán is. „Furcsa megjelenésű ember volt, inkább hitte volna az ember szigorú matematikatanárnak, bizonyos értelemben az is volt, imádta a sakkot. Egyszer Polgár Judittal is játszott, akit nagy becsben tartott, mindig emlegette” – emlékezett az első találkozásukra Koltai.
Koltai szerint Morricone halálával „egy csoda távozik”. Nagyon ritka az olyan ember, aki képes arra, hogy a semmiből fogalmazzon – jegyezte meg Szalay Lajost, a híres grafikust idézve, aki szerint a magyar ember egyik fontos tulajdonsága, hogy a semmiből tud valamit fogalmazni. „Szó szerint ez történt Morriconénál is, hogy a semmiből alkotott. Három-négy hangból egyszer csak elindult a mennyország felé. Elkezdett emelkedni. Valami hihetetlen képessége volt erre.” „Csoda ember volt, minden elérte a lelkét és a szívét, és arra rögtön tudott zenét írni” – fogalmazott Koltai.
Elbűvölte a győri filharmonikusokat
Nagy megtiszteltetés volt együtt játszani Ennio Morricone karmesterrel, halála a Győri Filharmonikus Zenekar minden tagját mélyen érintette – mondta Fűke Géza, a zenekar igazgatója hétfőn az MTI-nek. A Győri Filharmonikus Zenekarral 2004-ben játszott először a zeneszerző, 2009-ben pedig tizenkét koncertből álló, három kontinenst érintő turnéra indultak.
Fűke Géza felidézte, hogy miután 2008 júliusában átvette az igazgatói posztot a zenekar élén, novemberben születésnapi köszöntőt küldtek a zeneszerző nyolcvanadik születésnapjára. A válasz egy felkérés formájában érkezett a zeneszerző ügynökségétől, így léptek fel együtt 2009 májusában Afrikában, Ázsiában és Európában. Ennio Morricone Győrben készült fel a zenekarral a turnéra. Először hat fellépésben állapodtak meg, de a zeneszerzőnek annyira megtetszett a zenekar, hogy végül további hat koncerten dolgoztak együtt – emlékezett az igazgató.
Fűke Géza szerint Ennio Morricone „emberi volt, soha nem éreztette, hogy ő ki”. „Nagyszerű volt együtt dolgozni vele, nemcsak a személyisége miatt, hanem azért is, mert ki tudná jobban vezényelni azokat a darabokat, mint maga a szerző?” – mondta. „Kiváló zenéket írt, és azokat játszani is nagy élmény volt. Ennek az áldott állapotnak minden egyes pillanata olyan élmény volt, amelyet soha nem fogunk elfeledni” – hangsúlyozta a zenekar igazgatója.
Olasz főhajtás
Ennio Morricone zeneszerzőnek, karmesternek szentelte az újranyitás utáni első, közönség előtt tartott koncertjét a milánói Scala operaház hétfő este. Ennio Morricone 2007-ben lépett fel a milánói operaházban, amikor a Scala filharmonikus zenekarával az abban az évben elnyert Oscar-díjat ünnepelte meg. „Az olasz zenehagyomány nagy örökösét búcsúztatjuk” – emlékezett Morriconéra a milánói filharmonikus zenekar közleménye.
Az operaház ajtajait hétfőn este hétkor személyesen az intendáns, Dominique Meyer nyitotta ki újra, köszöntve az első vendégeket. Európa legnagyobb operaháza négyestés mini-koncertsorozattal indult újra, amelyet Giuseppe Sala milánói polgármester nyitott meg. A színpadon többek között Liszt Ferenc Petrarca-szonettek zongoraciklusa csendült fel. Ennio Morricone legismertebb dallamai töltötték be a Firenze központi terének számító Piazza della Signoriát is hétfő este.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.