A Szociáldemokrata Párt (SZDP) igénylésére mára halasztotta a szenátus jogi bizottsága a szavazást a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló tervezetről. Robert Cazanciuc SZDP-s szenátor arra hivatkozva kérte a vita hétfőre halasztását, hogy időközben vizsgálják át a vonatkozó európai uniós eljárásokat és gyakorlatot, „a kormány által megszövegezett tervezet ugyanis nem koherens, márpedig az állampolgároknak joguk van egy olyan törvényhez, amely megvédi őket” – mondta.
A jogi bizottság tagjai már péntek délután elkezdték a tervezet tárgyalását, és – Cazanciuc szerint – szombat hajnali négy óráig dolgoztak, de még időre van szükség a jelentés véglegesítéséhez, mert egy „jó törvényt” akarnak, amely nem bukja el az alkotmányossági kontrollt – tette hozzá.
Iulia Scântei nemzeti liberális párti szenátor ellenezte a halasztásra vonatkozó javaslatot, hangsúlyozva, ez okafogyottá teszi a plénum szombat délre összehívott ülését, ugyanakkor kihat az emberek egészségének védelmére is. „Ha hétfőre halasztjuk az ülést, késleltetjük a tervezet elfogadását, és lehetővé tesszük, hogy a beteg, fertőzött személyek szabadon mozogjanak” – érvelt.
A halasztás miatt felháborodásának adott hangot szombaton Ludovic Orban miniszterelnök, úgy vélte, a karanténtörvény elfogadásának késleltetése az új megfertőződések számának további növekedéséhez vezethet. „Nem értem, miért húzza az időt a Szociáldemokrata Párt, miért akadályoztatja az olyan döntések meghozatalát, amelyek alapvető fontosságúak a román állampolgárok egészségének és életének védelme szempontjából. Ez a politikai játszma és szisztematikus szabotázs kihat a járvány elleni küzdelem hatékonyságára” – fogalmazott.
A járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló törvény tervezetét a képviselőház már elfogadta, a felsőháznak döntéshozó testületként kell szavaznia róla.
Bírságokkal védekeznek
Jogi eszköz hiányában a hatóságok bírságolással próbálják rávenni az embereket a járványügyi szabályok betartására. A belügyminisztérium tegnapi közleménye értelmében 4819 vállalkozást és 15 035 személyt ellenőrizek szombaton a belügyi, egészségügyi, munkaügyi és szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények képviselői a helyi hatóságokkal együtt. Az ellenőrzések nyomán összesen 2124 bírságot róttak ki 748 050 lej értékben. 27 vállalkozást például azért büntettek meg, mert megszegték a kül- és beltéri rendezvények szervezésével kapcsolatos korlátozásokat, 22 személy pedig azért kapott bírságot, mert részt vett ilyen rendezvényen. Az egyéni óvintézkedések be nem tartása miatt 1426 személyt büntettek meg, a teraszokra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása miatt pedig 49 bírságot róttak ki.
A belügy szerint július 4-étől 44 hívás érkezett a 08 00 800 165-ös zöldszámra, amelyen az esetleges rendellenességeket, szabálysértéseket jelenthetik az állampolgárok. A bejelentések főleg a maszkviselés és a védőtávolság megtartásának elmulasztására vonatkoztak.
Az állampolgárok egészségének védelmét célzó hasonló ellenőrző akciók a következő napokban folytatódnak – áll még a belügyi közleményben.